Clinton–Sanders-holtverseny az előválasztás következő állomásán

Fotó: AFP / TIMOTHY A. CLARY

-

Clinton előnye hibahatáron belülire olvadt, a fiatalok többsége Sanderst támogatja. A republikánusoknál Trump megállíthatatlannak tűnik, a klasszikus pártelitből csak Rubio van a nyomában.


Szombaton tartják az amerikai előválasztások következő fordulóját Nevada államban. Korábban viszonylag ritkán végeztek közvélemény-kutatást ebben az államban, mivel több okból is nehéz megjósolni az eredményt: Nevadában kaukuszt, vagyis jelölőgyűléseket tartanak, nem titkos szavazással lebonyolított előválasztást, illetve ebben az államban kifejezetten erősek a szakszervezetek, amelyek még nem döntötték el, kit támogatnak.

A CNN hírcsatorna viszont szerdán nyilvánosságra hozott egy friss felmérést, amely szerint a demokrata elnökjelöltségért folyó verseny lényegében holtversenyre áll: Hillary Clinton volt first lady és korábbi külügyminiszter a szavazatok 48, Bernie Sanders Vermonti szenátor 47 százalékára számíthat. A legutóbbi, októberi felmérésen Clinton előnye még kényelmes, 16 százalékpontos volt. Ahogy a korábbi előválasztásokon, úgy Nevadában is főleg a nők támogatják Clintont, Sanders pedig a fiatalabb szavazók körében számít erősnek.

A republikánus elnökjelöltségért folyó versenyben Donald Trump üzletember számít továbbra is esélyesnek, Nevadában a válaszadók 45 százaléka támogatja. A második Marco Rubio floridai szenátor 19 százalékkal, a harmadik Ted Cruz texasi szenátor, 17 százalékos támogatottsággal. Ben Carson nyugalmazott idegsebész 7, John Kasich ohiói kormányzó 5, Jeb Bush korábbi floridai kormányzó pedig egy százalékon áll.