Cirkuszba hívott meg 2000 hajléktalant Ferenc pápa

Fotó: MTI/AP / Riccardo De Luca

-

A katolikus egyházfő főalamizsnása, Konrad Krajewski közölte, hogy a római Rony Roller cirkusz teljes nézőterét lefoglalták a fedél nélküliek számára a csütörtök délutáni előadásra.


Az előadást azok a cirkuszművészek ajánlották fel, akiket nemrég fogadott általános kihallgatáson Ferenc pápa – közölte Krajewski püspök. A produkció egy Rómában élő hajléktalan spanyol énekes-dalszerző pápához írt dalával kezdődik – közölte a főalamizsnás. Az előadásra érkező hajléktalanok egészségügyi vizsgálatot, illetve ellátást is kérhetnek a cirkusz mellett felállított mozgó orvosi rendelőkben.


A katolikus egyházfő korábban koncertre és a Sixtus-kápolna megtekintésre is meghívta a Vatikánba a Szentszék környékén élő hajléktalanokat. Zuhanyozót és fodrászatot is nyitottak nekik a Vatikán árkádjai alatt, hálózsákokat és turisták által elhagyott esernyőket osztottak szét közöttük.