Ciprasz új levelet írt: majdnem mindent elfogad

Fotó: AFP / LOUISA GOULIAMAKI

-

A Financial Times elfogott egy levelet, amely szerint a görög kormányfő kis megszorításokkal hajlandó elfogadni a hitelezők vasárnap esti, egyszer már elutasított javaslatát. A forint azonnal visszaerősödött a 313-as euró közelébe.


A Financial Times megszerezte azt a két oldalas levelet, amelyet Alekszisz Ciprasz görög kormányfő írt az Európai Bizottságnak, az Európai Központi Banknak, és az IMF-nek, miután tegnap éjfélkor kiderült, hogy nem tudták kifizetni az esedékes törlesztő részletet.


A levélben az áll, hogy Athén kis módosításokkal mégis kész elfogadni azt a javaslatcsomagot, amelyet június 28-án a hitelezők tettek, és amelyre Ciprasz kormánya korábban határozott nemet mondott.



A forint azonnal nekilódult

Az euró-forint grafikonján azonnal leolvasható volt a piaci reakció: a befektetők láthatóan újra bizakodni kezdtek a megállapodásban. Háromnegyed 11-kor még 314,6 forintot kellett adni egy euróért, negyed óra múlva már csak 313,4 forintot. Igaz, kora délutánra megint 314 fölé gyengült a forint, miután ellentmondó értelmezések láttak napvilágot a levélről.


A francia pénzügyminiszter optimistán nyilatkozott, mint mondta, „az a cél, hogy megegyezzünk még a vasárnapi referendum előtt, ha lehetséges” - mondta szerdán a tárcavezető.


A megállapodás lehetősége létezik, ez már valami

– vélte Sapin az RTL francia kereskedelmi rádióban. Nem sokkal később Francois Hollande francia elnök kijelentette: „Egyértelműnek kell lenni, megállapodást most azonnal!” Hollande szerint nem lehet tovább halogatni a kompromisszumot. Hozzátette, hogy európaiként nem szeretné az eurózóna szétesését.

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter viszont hűtötte a kedélyeket, mondván, semmi nem változott, momentán nincs nagyon miről tárgyalni Görögországgal. A Guardian később Angela Merkeltől is hasonlókat idézett: a német kancellár e szerint megerősítette, hogy a vasárnapi népszavazásig nem lesz megállapodás, mert meg kell várni a referendum végeredményét, és lehetővé tenni, hogy a többi eurós tagország reagálhasson az eredményére.

Más kérdés, hogy – a Wall Street Journal forrásaira hivatkozva – most már arról is keringenek spekulációk, hogy egyáltalán megrendezik-e a népszavazást.


Délután újra összeülnek

A dolgok állása tehát még sokszor változhat, mindenesetre az eurós pénzügyminiszterek tanácsa (az Eurogroup) szerdán délután (magyar idő szerint fél 6-kor) egyeztet újra. Az eredeti menetrend szerint Ciprasz keddi újabb hitelkérelméről lett volna szó, de most az is más megvilágításba helyeződik a görög miniszterelnök új levelének ismeretében.

Bár az is lehet, hogy ebben a levélben még sincs annyi újdonság, mint ahogy azt elsőre értelmezték a világ befektetői és politikusai, legalábbis erre utal magának a görög kormánynak is a kora délutáni magyarázkodása. Ennek értelmében Ciprasz „nem kapitulált”, csak részben – módosításokkal – hajlandó elfogadni a hitelezők javaslatát.

Egy biztos: szaporodnak a görög drámáról készült mémek, íme néhány jól sikerült darab:


Classic -> "@Fehu: @chicagosean: @scheplick: How everyone should see all #Greece news from here onward $SPY $ES_F $GREK$EURUSD $DAX"

— StockTwits (@StockTwits) Jun. 29 at 04:57 AM

Egy cuki macskás


És itt talál még több mémet.