Ciprasz még ma este lemond

Fotó: AFP / ANDREAS SOLARO

-

Alexisz Ciprasz görög miniszterelnök még csütörtök este benyújtja lemondását Prokopisz Pavlopulosz köztársasági elnöknek, hogy utat engedjen az előre hozott választásoknak - idézték a hírügynökségek az egyik, magát megnevezni nem kívánó kormány-tisztségviselőt.


A januárban megválasztott Ciprasz a hírek szerint tévéadásban készül erről bejelentést tenni. Leköszönése esetén szeptember 20-án hívnák az urnák elé a lakosságot.

Ciprasz már július végén jelezte: készen áll vállalni az előre hozott választásokat, ha pártja, a Sziriza baloldali radikálisai továbbra sem támogatják a kormány tevékenységét.

Július 15-én és július 22-én a párt 149 képviselője közül több mint harmincan tagadták meg azoknak a törvényjavaslatoknak a megszavazását, amelyek elfogadása volt a feltétele a kormány és az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank, illetve a Nemzetközi Valutaalap képviselői között folytatott tárgyalásoknak. A tárgyalásokon vitatják meg az euróövezeti mentőalap, az Európai Stabilitási Mechanizmus keretében indítandó új, 85 milliárd eurós programot. Ciprasz akkor csupán ellenzéki pártok segítségével tudta megszerezni a törvényjavaslatok elfogadásához szükséges szavazatokat.

A Reuters megjegyzi: a miniszterelnök gyakorlatilag elvesztette parlamenti többségét, így sokak szerint várható volt, hogy benyújtja lemondását.