CIA: Budapestet is érheti terrortámadás

Fotó: Getty Images/iStockphoto / edella

-

Varsót, Berlint és Budapestet is említette lehetséges terrortámadások helyszíneként az a figyelmeztetés, amelyet az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) továbbított a lengyel belbiztonsági szolgálatnak – közölte a Rzeczpospolita című lengyel napilap.


A Rzeczpospolita korábbi nemhivatalos sajtóértesüléseket erősített meg, amelyek szerint a CIA március közepén arra figyelmeztette a lengyel Belbiztonsági Hivatalt (ABW), hogy „egyebek között Berlinben, Budapesten és Varsóban fennáll a szervezett tömegrendezvények idején végrehajtandó párhuzamos támadások" veszélye. A lap szerint a terrortámadások veszélyének kitett rendezvények listáján a CIA a július végén Krakkóban rendezendő katolikus ifjúsági világtalálkozót is feltüntette. Az amerikai hírszerzés ezért „rendkívüli biztonsági intézkedések" bevezetését tanácsolta a világtalálkozó idejére.

Rzeczpospolita újságírói a lengyel kormány biztonsági központjának egyik jelentését is ismertetik, amely a krakkói világtalálkozóra, valamint a szintén júliusban esedékes varsói NATO-csúcstalálkozóra vonatkozóan 9 potenciális veszélyt sorol fel. A dokumentum ezek közül a „lőfegyver, illetve robbanóanyag jogtalan használatának" lehetőségét, a NATO-csúcs esetében pedig a légi katasztrófa lehetőségét említi a legnagyobb kockázatokként. Mindkettőt az 5 fokú skálán 3,8 fokkal – a „lehetséges" és a „valószínű" kategória között – helyezte el.

A márciusi brüsszeli terrortámadások után Lengyelországban nem hirdettek ki magasabb fokú biztonsági készültséget, mindazonáltal megerősítették a repülőterek, a pályaudvarok és a varsói metró rendőri őrizetét. Mariusz Blaszczak lengyel belügyminiszter akkor egy televíziós beszélgetésben elutasította azt a felvetést, hogy változtatni lehetne a júliusi NATO-csúcstalálkozó, illetve az ifjúsági világtalálkozó időpontján és helyszínén.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója a lengyelországi sajtóértesülések után tájékoztatást kért az amerikai féltől. Bakondi szerint mindent megtesznek a lakosság védelmében, ám egyelőre nem emelik meg a jelenlegi 3-as (közepes) készültségi szintet.

Múlt szerdai üzenetében az Iszlám Állam megfenyegette Magyarországot – „ma még Brüsszel és annak reptere, holnap lehet hogy Portugália vagy Magyarország lesz a célpont” –, majd egy belga Közel-Kelet-szakértő is úgy nyilatkozott, hogy lehetségesnek tart egy Magyarország elleni terrortámadást.