Chicagói rendőrök véletlenül lelőttek egy 55 éves fekete nőt

Fotó: AFP / SAUL LOEB

-

Egy amerikai rendőr a hivatalos közlés szerint véletlenül lelőtt egy 55 éves fekete nőt. A rendőröket egy erőszakba torkolló családi viszály miatt hívták ki még szombaton, hely idő szerint kora reggel.


A rendőrség vasárnap kiadott közleménye szerint a családi vitára kiérkező rendőrök „egy agresszív személlyel” kerültek szembe, majd az egyik rendőr a fegyverét használta.


Az 55 éves női áldozatot, öt gyermek anyját, véletlenül találták el – áll a közleményben, amelyben a rendőrség részvétét nyilvánítja a hozzátartozóknak.

A fegyverét használó rendőrt harminc napra irodai munkára korlátozták, amíg az esetet ki nem vizsgálják. A rendőrség nem közölte, hogy a rendőr fehér-e.

A 19 éves egyetemista hozzátartozói az esetet úgy mesélték el a sajtónak, hogy a fiú baseballütővel fenyegette az apját. Az utóbbi kihívta a rendőröket, és megkérte az egy emelettel alattuk lakó nőt, hogy nyisson ajtót nekik. A rendőrök érkezésekor a fiú baseballütővel lement a lépcsőn, ekkor érték a lövések őt és a nőt is.

Chicago az utóbbi hetekben több tüntetésnek is helyszíne volt azóta, hogy közzétettek egy 2014-ben készült videót, amelyen látszik, hogy egy fehér rendőr lövéseket ad le egy 17 éves fekete fiúra. Az eset miatt lemondott Garry McCarthy városi rendőrfőnök. A tüntetők Rahm Emanuel chicagói polgármester távozását is követelik.

Az igazságügyi minisztérium ismétlődő emberi jogsértések gyanújával vizsgálatot folytat a városi rendőrség ellen.