Cementtel és ásványolajjal csaltak el 100 milliót

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-


Költségvetési csalással vádol hat embert a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség. Az általuk működtetett cég éveken keresztül nullás bevallásokat nyújtott be, miközben az unión belül mintegy félmilliárd forintos forgalmat bonyolítottak - közölte a vádhatóság szerdán az MTI-vel.

A cég Lengyelországból ásványolajtermékeket, Szlovákiából cementet szállított Magyarországra. Több mint egy éven keresztül a negyedéves bevallásokat úgy készítették el, hogy azok vagy nulla vagy csupán pár százezer forint befizetendő forgalmi adót tüntettek fel, a könyvelést valótlan alapbizonylatokra alapítva meghamisították. Ebben az időszakban összesen 113 millió forint általános forgalmi adót kellett volna befizetniük a költségvetésbe.

A vádlottak a pénzt a szlovák állampolgárságú ügyvezetőjükkel vetették ki a bankból készpénzben. A cselekmény értelmi szerzője, a korábbi ügyvezető, jelenleg külföldön ismeretlen helyen tartózkodik, ellene európai elfogató parancsot adtak ki.