Castro halála miatt Domingo koncertje is elmarad

Fotó: MTI / Lendvai Péter

-

December negyedikén Santiago de Cubában helyezik végső nyugalomra Fidel Castro volt kubai elnököt – jelentette be a kubai legfelső végrehajtó hatalom szombaton.


A testület a temetésig, december 4-éig tartó kilencnapos nemzeti gyászt hirdetett a kubai forradalom vezetőjének halála miatt. Ez idő alatt félárbócra kell engedni a zászlókat, a rádióknak és a televízióknak „hazafias és történelmi” műsorokat kell sugározniuk. Nem tarthatók nyilvános rendezvények és előadások, noha szombat este például először lépett volna fel Kubában Plácido Domingo, a világhírű operaénekes.

Az államtanács közleménye szerint a jövő héten, négy nap alatt gyászmenet halad végig az országon Fidel Castro hamvaival. A menet szerdán Santiago de Cubából indul, és bejárja azt az utat – csak ellenkező irányban –, amelyet Castro tett meg a forradalom idején. Havannában a Forradalom terén – ahol Castro hatalmas tömegek előtt mondott beszédeket – nagygyűlést tartanak az elhunyt politikusra emlékezve.

A testület szerint minden kubai lehetőséget kap arra, hogy lerója kegyeletét az elhunyt előtt azzal, hogy hétfőn vagy kedden ellátja kézjegyével a kubai forradalomra tett ünnepélyes eskü szövegét.