Cameron egyedül alakíthat kormányt

Fotó: Getty Images / Peter Macdiarmid

-

A Konzervatív Pártnak megvan a szükséges többsége a parlament alsóházában. David Cameronnak az Európai Bizottság is gratulált, és máris jelezte, hogy „nyitott, baráti és építő szellemben” kíván tárgyalni vele az uniós szerződés általa kívánt módosításáról, ha azok nem érintik az uniós megállapodások gerincét jelentő négy alapszabadság egyikét sem.


Végül abszolút többséget szerzett a brit Konzervatív Párt a parlamenti választásokon. A péntek délutáni szavazatszámlálási végeredmény alapján a konzervatívok frakciójának létszáma elérte a 331-et a 650 fős alsóházban. David Cameron miniszterelnök már felkereste II. Erzsébet királynőt a londoni Buckingham-palotában, hogy formálisan átvegye a kormányalakítási megbízást az uralkodótól.

Azt mondta, többségi konzervatív kormányt hoz létre.

A párt még az előrejelzésekhez képest is jobb eredményt ért el.

Közben több vesztes párt vezetője lemondott.


Brüsszel is üzent a győztesnek

Az Európai Bizottság tisztességes megállapodásra törekszik Nagy-Britanniával, ahol az EU-alapszerződés módosításának igényét korábban megfogalmazó David Cameron konzervatív miniszterelnök megnyerte az előző napi választásokat – mondta Brüsszelben Margarítisz Szkínász, a testület szóvivője. Felidézte Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon nyilatkozatát, miszerint a „tisztes alku” sem korlátozhatja az uniós megállapodások gerincét jelentő négy alapszabadság egyikét sem.

Ezen alapszabadságok közül a személyek – vagyis a munkavállalók – mozgásszabadsága az, ami ellen London többek értelmezése szerint komoly kihívást intézett, amikor a más uniós országból érkező munkavállalóktól az utóbbi időben elkezdte megvonni a különböző szociális juttatásokat, és hosszabb, folyamatos nagy-britanniai tartózkodáshoz, valamint munkaviszonyban töltött időtartamhoz köti azok folyósítását.

Juncker – közölte Szkínász – gratulált Cameronnak a választási győzelemhez. A két politikus hamarosan találkozik egymással. A szóvivő szerint Brüsszel „nyitott, baráti és építő szellemben” kíván tárgyalni Londonnal. A britek által szorgalmazott uniós alapszerződés-módosításról Szkínász úgy vélekedett, hogy az hosszú távú folyamat eredménye lehet.


Mindig azt mondtuk, hogy a szerződésmódosítás nem egyszerű, és hosszabb időt igényel

– fogalmazott, és utalt arra, hogy a végső döntés a tagállamokat tömörítő Európai Tanács kezében lesz majd.


ÍGY VOLT: A BRIT VÁLASZTÁS NÉHÁNY MÁSODPERCBE SŰRÍTVE