Buszra szálltak volna a tatai művházból lopott keverőpulttal

-


A tatai művelődési házból tulajdonított el fény- és hangtechnikai berendezéseket két naszályi fiatal 2015. november 5-én este. A 20 éves Cz. Zs. és 17 éves, valamint eddig még ismeretlen társa a bűncselekmény elkövetése előtt az intézmény tetőteraszán lévő kávézóban italozott, írja a police.hu.

Öt sör, öt feles és két vadász elfogyasztása után a fiatalok a színházterembe mentek. Az ajtót nyitva találták és magukkal vittek mindent, amit értékesnek találtak. A két gyanúsított keverőpultot, fénypultot és kábeleket tulajdonított el, amelyekkel 22 óra 45 perckor a közeli buszpályaudvarra siettek. Cz. Zs. és társai a jármű hátsó ajtaján keresztül szálltak fel a buszra, miután megkérték a sofőrt, hogy azt nyissa ki nekik, mondván, nagyobb csomaggal érkeztek és azzal nem férnek fel az első ajtón.
Már épp indult volna a járat, amikor az állomásra megérkeztek a tatai járőrök, akik a három gyanúsítottból kettőt elfogtak. A két fiút a Tatai Rendőrkapitányságon gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók, akik a gyanúsítottak őrizetbe vételét követően, kezdeményezték mindkettő előzetes letartóztatását. Az eltulajdonított tárgyakat a rendőrök 2015. november 6-án visszavitték a művelődési házba.