Buszmegállóban érték tetten a szegedi szatírt

Forrás: wikimédia

-

A megállóban nyúlt először magához, de a buszon sem állt le.


Elfogásától számított 30 napon belül, gyorsított eljárásban állítják bíróság elé azt a szegedi férfit, aki 2014 tele és 2015 márciusa között trolikon, buszokon végzett önkielégítést úgy, hogy mások is láthassák. Az ügyészség közleménye szerint legalább öt alkalommal „ vette elő nemi szervét nemi vágyának felkeltése és kielégítése végett, és végzett önkielégítést a közlekedni szándékozó nők előtt.”

Előfordult, hogy a vádlott a buszmegállóban a buszra várakozó hölgy előtt vette elő és mutogatta nemi szervét, majd azt a táskájával eltakarva szállt fel a buszra és folytatta tevékenységét. Március 9-én épp egy buszmegállóban mutogatta magát, amikor kiderült: a nézők között rendőrök is vannak.

A Szegedi Járási Ügyészség a vádlottat folytatólagosan elkövetett szeméremsértés vétségével vádolja. A vádlott bűnösségének kérdésében a Szegedi Járásbíróság dönt.