Burcsa Győző távozott a Videotontól

-

Az előző idényben bajnokságot nyerő labdarúgócsapathoz 2014 májusában kinevezett sportvezető hosszú távú tervekben gondolkodott, de – mint közleményében írja – nem tudta megakadályozni a játékosállomány változásait, ugyanakkor büszke a klubnál végzett munkájára.


Burcsa Győző fehérvári klubigazgató felajánlotta lemondását a Vasastól elszenvedett hétvégi bajnoki vereséget követően, amelyet a Videoton labdarúgócsapatának vezetése hétfőn elfogadott.

„A bekövetkezett eredmények a labdarúgásban természetszerűleg megoldást igényelnek” – írta közleményében Burcsa, aki tagja volt az UEFA-kupa döntőjébe jutott székesfehérvári együttesnek 1985-ben, és tavaly májusban nevezték ki klubigazgatónak.

Burcsa szerint a „játékosállomány változását” nem tudták megakadályozni, ezért az idei szezon kezdetére a csapatépítésben komoly lemaradás alakult ki. Úgy vélte, megbízatása kezdete óta hosszú távú tervekben gondolkodtak, amelyeknek eddig csak a kezdeti lépéseit tudták megtenni.



„Az elmúlt időszak alatt minden, a klub számára fontos döntésemet a klub vezetősége egyetértésével hoztam meg. Ezen döntések adták munkám irányvonalait. A szakmai munka minősége az edző felelőssége, s a klubunknál foglalkoztatott minden edző a szakmai munkájában mindig szabad kezet kapott” – írta Burcsa, aki leszögezte, büszke arra, hogy részese lehetett a Videoton FC második bajnoki címének.

A klubnál június 11-én a francia Bernard Casoni lett a vezetőedző a spanyol Joan Carillo helyett, amit a klub szurkolói igen rossz néven vettek, ugyanis a spanyol szakember osztatlan elismerésnek örvendett Fehérváron. Ugyancsak Burcsa számlájára írják, hogy az előző idény gólkirálya, a válogatott csatár, Nikolics Nemanja ingyen távozhatott a klubtól. Ráadásul azóta is ontja a gólokat – igaz, már a lengyel bajnoki ezüstérmes Legia Warszawa mezében.

A Videoton számára nagyon rosszul kezdődött az idény, ugyanis hazai pályán 3-0-ra kikapott a Ferencvárostól a Szuperkupában, míg az OTP Bank Ligában öt forduló alatt mindössze egyszer nyert, akkor is egy utolsó másodpercben lőtt góllal a Diósgyőr otthonában, négyszer pedig kikapott. A Bajnokok Ligájától is búcsúzott a csapat, miután a selejtező 3. körében a fehérorosz BATE Boriszov búcsúztatta. A fehérvári klub az Európa-liga-selejtező utolsó fordulójában a lengyel Lech Poznan együttesével küzdhet meg a főtáblára jutásért, az első meccset csütörtökön rendezik.