Bukarestben megorroltak a magyar nagykövetre

Fotó: MTI / Bíró István

-

A román külügyminisztérium bekérette hétfőn a bukaresti magyar nagykövetség képviselőjét egy interjú miatt, amelyet Zákonyi Botond bukaresti magyar nagykövet adott a Romania libera című bukaresti napilapnak.


A román külügynek közleménye szerint hétfőn reggel Nagy Károly Zoltán első beosztottat kérették be, mert a nagykövet jelenleg szabadságát tölti.

Eszerint a megbeszélésen a román fél kifejtette határozott „egyet nem értését" azzal, amit a magyar nagykövet a román-magyar kétoldalú kapcsolatok egészéről nyilatkozott.

A román jobboldali ellenzékhez közel álló lap által hétfőn közölt interjúban Zákonyi Botond egyebek mellett kifejtette, hogy a kétoldalú kapcsolatok alakulása az infrastrukturális együttműködésektől is függ, de ezen a téren nem létezik „elegendő jóindulat" a román fél részéről.