A menekültek megrohanták a Keletit, nem indulnak vonatok Nyugatra

Fotó: VS.hu / Schultz Antal

-

Eltűntek a rendőrök a Keleti pályaudvarról, körülbelül ezer menekült áradt be az épületbe, és tülekedve próbálnak feljutni egy Győrbe induló vonatra. A MÁV bejelentette, mostantól további intézkedésig nem indít el a Budapestről Nyugat-Európába tartó közvetlen járatait.



Teljes a káosz a Keleti pályaudvarnál. Csütörtök reggel visszavonták a rendőröket, akik eddig lezárva tartották a főbejáratot és az oldalbejáratokat is ellenőrizték. A pályaudvaron folyamatosan mondják be, hogy a Nyugat-Európába induló nemzetközi járatokat törölték, a belföldiek azonban elindulnak.


A menekültek megrohanták a Győrbe tartó vonatot, amelynek egyes ajtajain a Graz felirat van kifüggesztve fejjel lefelé. Hatalmas tömegjelenet alakult ki, sok menekült már feljutott a vonatra, sokan még küzdenek az ajtóknál. A rendőrség a közelben sem volt, aztán megjelent egy szellősebb sorfal, de nem a menkültek álltal megszállt vonatnál – közölte a helyszínről tudósítónk, akinek pályaudvari munkások azt mondták, hogy ez vonat így biztosan nem fog elindulni, már csak azért sem, mert előbb meg kellene fordítani. A vonatnak 10.10-kor kellett volna elindulnia. Sok menekült felszállt a Lőkösházára induló vonatra is, ami pont az ellenkező irányba megy. Aztán, miután az sem indult el, le is szálltak róla.



Így rohanták meg a menekültek a vonatokat - a Borsonline felvétele



A MÁV-ot keressük, hogy tisztázzák, hogyan lehet Bécsbe vagy Münchenbe eljutni, egyelőre nem értük el őket. Felmerül a kérdés, hogy vajon onnan Magyarországra hogyan lehet most visszajutni.



A pályaudvaron az összes nemzetközi pénztár zárva, a helyszínen nem kaptunk tájékoztatást, a belföldi járatokra jegyet adó pénztárakban nem tudnak mit mondani, így csak annyit lehet tudni, hogy a nemzetközi jegyeket a menetrend szerinti belföldi járatokon elfogadják. A menetrendi tájékoztatón, az Elvirán semmi nyoma az intézkedésnek, bár jegyet venni már csak két járatra enged, holott a menetrend még több variációt kínál fel.



Az osztrák vasút figyelmeztetése

Figyelmeztetés az osztrák vasút honlapján

A német vasút oldalán a müncheni járatoknál nincs figyelmeztetés


Itt nézheti, mi van most a Keletiben


Közben a bécsi rendőrfőkapitány bejelentette: ellenőrzés és regisztráció nélkül továbbengedik az osztrák fővárosba érkező menekülteket. Gerhard Pürstl az intézkedést azzal indokolta, hogy nem tudják ellenőrizni az összes átutazót, nem tudják megállapítani a személyazonosságukat és őrizetbe venni sem tudják őket.