Két embert is elfogtak - Budapest szívében akciózott a TEK

Fotó: Polyák attila

-

Reggel riasztotta a rendőröket egy lakó. Feltételezték, hogy a férfinál fegyver lehet.


Fegyver vagy fegyvernek látszó tárgy lehetett a férfinál, akihez péntek délelőtt hívták ki a rendőröket Budapesten – írja az Origo. A helyzet komolysága miatt a Terrorelhárítási Központot is riasztották. A férfit már el is fogták a helyszínen, a VII. kerületben, a Szövetség utcában. A lap szerint egy II. emeleti lakásból vitték el.

Ugyanitt később, 10 óra után egy másik férfit is elfogtak. A rendőröket fél 9-kor riasztotta feltehetően az egyik lakó, nem sokkal később pedig 3 TEK-es autó és 10 rendőrautó fékezett a ház előtt.



Elterjedtek olyan hírek, hogy elbarikádozta magát, de a rendőrségi források szerint ilyen nem történt. Az Origo szerint a TEK-esek már le is vonultak. A VII. kerületi Szövetség utca közelében elfogott férfit is elszállították. A környéken lakók csak annyiról számoltak be, hogy látták, amint valakit „vonszolnak” az egyenruhások az utcán.

Eközben a rendőrök lezárták az Osvát utcát, amely most „műveleti terület”. Nem biztos, hogy a két esetnek köze van egymáshoz, az Osvát utcában talán rablás történhetett.


Az elsődleges adatok szerint a férfiaknál airsoft-, vagyis szabadidős célú, műanyag golyót kilövő fegyver volt - írja az Origo.