Budapest képviselői találkoznak a NOB-bal

Fotó: Getty Images / China Photos

-

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) árulta el, hogy csütörtökön Budapesttel, júniusban Párizzsal, júliusban pedig Rómával egyeztetnek.


A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ügyvezető igazgatója, Christophe Dubi azt mondta kedden az AFP hírügynökségnek, hogy Budapest csütörtökön találkozik a NOB-bal, de ez még nem jelenti azt, hogy biztosan pályázik a 2024-es olimpiarendezésre – írta honlapján a France24. Dubi az AFP-nek azt is elmondta, hogy ebben a szakaszban megbeszélik a kandidálással kacérkodó városokkal, hogy mik a terveik, és válaszolnak az egyes települések küldötteinek kérdéseire is.

Kerestük Vasvári Ferencet, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) kommunikációs főmunkatársát, aki a VS.hu kérdésére elmondta: nem tud pontosabb tájékoztatást adni. Ám ha a csütörtöki tárgyalásnak érdemi eredménye lesz, arról természetesen értesítik majd a közvéleményt a MOB honlapján keresztül. Később a MOB közölte: a küldöttség tagja többek között Szabó Bence, a MOB főtitkára, Nagy Zsigmond, a MOB nemzetközi igazgatója és a főváros képviseletében is ott lesznek az egyeztetésen.

A MOB egyébként a február 6-i közgyűlésén úgy döntött, javasolja Budapest városának és Magyarországnak, hogy vizsgálja meg a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének lehetőségét. A KPMG Tanácsadó Kft. által készített tanulmány szerint 500-1000 milliárd forintba kerülne a rendezés. Az olimpiarendezéssel kapcsolatban Versus-rovatunkban olvashat vitát.

A fenti három településen kívül Boston és Hamburg gondolkodik az induláson. Előbbiben csupán a lakosság egyharmada támogatja az olimpiarendezést, utóbbiban pedig népszavazást rendeznek a kérdésben. A városoknak idén szeptember 15-ig kell jelezniük rendezési szándékukat, de később visszavonhatják a pályázatot.


Lájkolj minket a Facebookon!