Buda-Cash: 80 konténernyi irat megsemmisítését rendelték meg

Fotó: MTI/MTVA / Frank Rumpenhorst

-

A brókerek 4 milliárd forintot akartak átmenteni offshore cégekbe, amikor megtudták, hogy az MNB felügyeleti eljárást indít a Buda-Cashnél. Miután ezek kiderültek, meg is hosszabbították az előzetesüket.


A Buda-Cash brókerház vezérigazgatójának és két vezérigazgató-helyettesének a letartóztatásáról a bíróság március 11-én döntött. A Nemzeti Nyomozó Iroda gyanúja szerint a brókerek négy bankot és rajtuk keresztül kisbefektetők ezreit károsítottak meg, összesen 62 milliárd forinttal.


Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője az M1 Híradójának most elmondta: a nyomozási bíró a Fővárosi Főügyészség indítványát megalapozottnak találta és annak megfelelően mindhárom gyanúsított előzetes letartóztatását további három hónappal, július 11-ig meghosszabbította. Az indokolás szerint a kényszerintézkedés feltételei változatlanul fennállnak.

A döntést a bíróság többek között azzal indokolta, hogy a brókerek négymilliárd forintot akartak átmenteni offshore cégekbe, amikor megtudták, hogy a Magyar Nemzeti Bank piacfelügyeleti eljárást indít a Buda-Cashnél. Ez a pénz a bíróság megfogalmazása szerint - megfelelő anyagi hátteret jelentene számukra, ha - szabadlábra kerülésük esetén - külföldre akarnának szökni. A bíróság az eljárás meghiúsításának veszélyeként értékelte, hogy a Buda-Cash idén februárban 80 konténer irat és elektronikus adathordozó megsemmisítését rendelte meg egy cégtől - alig párt nappal az MNB helyszíni vizsgálatának kezdete előtt.

A Buda-Cash vezetői mellett a bíróság a Hungária Értékpapír Zrt. sikkasztással gyanúsított két tulajdonosa és fiókvezetője előzetes letartóztatását is meghosszabbította. A bíróság tulajdonképpen változatlan indokokkal tartotta fenn a március 8-án elrendelt kényszerintézkedést. Ezek a szökés, elrejtőzés veszélye voltak, illetve a bűnismétlés veszélyét is kiemelte a bíróság. Emellett pedig az, hogy a terheltek megpróbálhatják meghiúsítani a büntetőeljárás sikerét. Éppen emiatt a bíróság július 8-ig meghosszabbította az előzetes letartóztatásukat.

A Híradó értesülése szerint a Fővárosi Törvényszék Tarsoly Csaba és két társa előzetes letartóztatását elrendelő, március 29-én született elsőfokú végzést is helybenhagyta. Az indoklás szerint a Fővárosi Főügyészség megalapozottan indítványozta, a Budai Központi Kerületi Bíróság pedig megalapozottan rendelte el a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának letartóztatását, ami így jogerőssé vált.