Brutálisabb akcióra is készült a rendőrgyilkos

Fotó: Getty Images / Ron Jenkins

-

Annál is brutálisabb támadásokat készített elő a dallasi orvlövész, mint az öt rendőr meggyilkolása – állítja az amerikai város rendőrfőnöke. Eközben Obama elnök toleranciát kért az intézkedő rendőröktől, és türelmet a lakosságtól.


A rendőröket gyilkoló orvlövész valószínűleg további támadásokat készített elő Dallasban. Minderről a dallasi rendőrfőnök, David Brown számolt be a CNN hírtelevíziónak vasárnap délelőtt adott interjújában.

Brown parancsnok szerint az orvlövésznek a lakásán talált naplójából kiderült, hogy a pénteki, öt áldozatot követelő akciójánál sokkal véresebb tervei is voltak az elkövetőnek.



Meggyőződésünk, hogy a gyanúsítottnak más tervei is voltak, rendőrök elleni támadásokat készített elő, hogy megfizettesse velünk mindazt, amiről úgy gondolta, hogy a feltételezett cselekedetekkel a rendőrök a színes bőrűeket büntetik.

Elmondta azt is: Johnson lakásában bombák készítésére alkalmas anyagokat találtak, és arra utaló nyomokat is, hogy a merénylő otthon gyakorolhatta a detonációkat. Az interjúban a rendőrfőnök megerősítette: Johnson azt követelte, hogy a túsztárgyaláshoz fekete rendőrt küldjenek, csakis azzal hajlandó tárgyalni. Ám Brown azt már nem részletezte, hogy teljesítették-e az orvlövész követelését. Ismételten megerősítette viszont azt is: a rendőrség és az FBI változatlanul nem zárja ki, hogy mások is részt vehettek a lövöldözésben.

A főrendőr részletesen beszélt a támadó megsemmisítéséről is, amelyet bombahatástalanító robottal hajtottak végre. A robotra szerelt bombát eddig Afganisztánban és Irakban használta az amerikai hadsereg, s most először fordult elő, hogy a rendőrség is ezt alkalmazta. Ennek nyomán vita kezdődött arról, vajon etikus-e a köztörvényes bűnözök ellen is felhasználni. Brown kifejtette, hogy ismét a bevetése mellett döntene, „ha a körülmények úgy kívánják”. „Úgy hisszük, hogy e döntéssel emberéleteket mentettünk meg. Akik a döntést bírálják, nem a földön járnak, és az ő életük nincs veszélyben.”

Eközben Barack Obama amerikai elnök az amerikai rendőröktől nagyobb toleranciát kért szolgálatteljesítés közben, de – tette hozzá – türelmesebbnek kellene lenniük azoknak is, akik túl keménykezűnek vélik a rendőröket, főleg a színes bőrűekkel szemben.



„Fenn kell tartanunk a tiszteletteljes és őszinte hangot, ez fog segíteni abban, hogy mozgósítsuk az amerikai népet, hogy létrejöjjön egy valódi változás” – mondta az elnök. Szerinte figyelembe kell venni azt a frusztráltságot, amelyet a különböző közösségek éreznek. Barack Obama kijelentette:


Szeretném, ha mindenhol meghallgatná egyik a másikat, ez az, amit szeretnénk elérni a következő hetekben.