Brüsszel már két éve tudhat a károsanyag-kibocsátási csalásokról

Fotó: MTI/EPA/DPA / Patrick Pleul

-

Az Európai Bizottságot már több mint két éve figyelmeztette saját környezetvédelmi biztosa arra, hogy egyes autógyártó cégek kijátsszák az európai károsanyag-kibocsátási teszteket – írta belső bizottsági leiratokból idézve a hétfői Financial Times.


A londoni gazdasági napilap szerint az általa látott dokumentumokból kitűnik, hogy jóllehet Janez Potocnik akkori környezetvédelmi biztos már 2013 elején szólt, Brüsszel azonban nem lépett.


A Financial Times idéz egy levelet, amelyet Potocnik 2013 februárjában küldött Antonio Tajaninak, az Európai Bizottság vállalkozásért és iparpolitikáért felelős tagjának. A levél szerint több EU-tagállamban is feltűnt, hogy milyen nagy az eltérés egyes autótípusok laboratóriumi és mindennapos utcai teljesítménye között. Az aggályokat felvető uniós tagállamok hatóságai szerint ez az elsődleges oka annak, hogy a levegőminőségi mutatók nem közelítenek az Európai Unió által előírt szintekhez – áll az akkori szlovén környezetvédelmi biztos több mint két évvel ezelőtti átiratában.

A „széles körben felmerült aggályok” szerint az autók teljesítményét úgy alakították ki, hogy a laboratóriumi tesztelés követelményeinek megfeleljenek, nem törődve azzal, hogy a károsanyag-kibocsátás e szűk mérési tartományon kívül „drámai mértékben megugrik” – írta Potocnik. A levél – amely nem említ márkaneveket – felhívja a figyelmet arra, hogy az előírások szerint az autóknak normál utcai körülmények között kell teljesíteniük az Európai Unió károsanyag-kibocsátási normáit.

Potocnik arra kérte Tajanit, hogy rövid időn belül terjesszen elő új intézkedési javaslatokat az autógyárakkal szemben. A volt környezetvédelmi biztos szerint az intézkedések között szerepelhet akár egész modellsorozatok környezetvédelmi engedélyének visszavonása, és javítások megkövetelése a gyártóktól.

Janez Potocnik, aki megbízatása lejártával tavaly novemberben távozott brüsszeli posztjáról, nem kívánta kommentálni a Financial Times értesülését. Tajani, aki jelenleg az Európai Parlament alelnöke, a lapnak kijelentette: jelzi a probléma megoldása melletti elkötelezettséget, hogy a bizottság tervezi a "tényleges vezetési körülmények között" lebonyolítandó károsanyag-kibocsátási tesztek meghonosítását.


A botrány a Volkswagen-csoportnál tört ki, miután kiderült, hogy egy szoftver segítségével csalnak a dízelüzemű autóiknál a károsanyag-kibocsátással. Mint később kiderült, az egész botrány alapja egy tanulmány volt, de az is másfél évvel ezelőtt készült.