Bruce Willis otthagyta Woody Allent

Fotó: DPA / URSULA DUREN

-

Willis vélhetően azért hagyta ott Woody Allen most készülő filmjét, mert az egybeesik a Stephen King-regény, a Tortúra színpadi adaptációjának bemutatójával, amelyben szintén Bruce Willisé a főszerep.


Bruce Willis az elsők között volt, akit leszerződtetett Woody Allen a most készülő filmjéhez, amelyet egyébként már el is kezdett forgatni. Az egyelőre cím nélküli film Kaliforniában készül, többek között Jesse Eisenberg, Kristen Stewart, Parker Posey, Blake Lively és Paul Schneider szereplésével. Így Willis tulajdonképpen a forgatások közepén hagyta ott a rendezőt (bár a Wrap újságírója az állítja, hogy igazából Allen rúgta ki Willist), és Woody Allennek most új főszereplő után kell néznie.


A Deadline azt írja, hogy a „szakításra” azért kerül sor, mert a forgatás ütközött a Tortúra című Stephen King-regény színi adaptációjának bemutatójával a Broadwayn, amelyben a hatvanéves színész szintén főszerepet vállalt.


Woody Allen idei filmje, az Abszurd alak most szeptemberben kerül a hazai mozikba.