Brit állampolgár is van a hongkongi kiadó eltűnt munkatársai között

-

Ügyében Philip Hammond brit külügyminiszter Pekingben emelt szót kínai kollégájánál, Vang Jinál.


A kínai vezetés iránt kritikus hongkongi kiadóháznak öt alkalmazottja tűnt el rejtélyesen; egyikük állítólag levélben jelentkezett, hogy vele minden rendben, de üzenetének hitelességét több hongkongi törvényhozó és emberi jogi aktivista kétségbe vonta.

Most az öt eltűnt egyikéről közölte a brit külügyminiszter, hogy brit állampolgársága is van. A pekingi brit nagykövetség kedden "mély aggodalmának" adott hangot az eltűnésekkel kapcsolatban és felszólította a hongkongi különleges közigazgatási térség kormányzatát, hogy tartsa magát a sajtószabadság védelmének ügyében vállalt kötelezettségéhez. A külképviselet szóvivője reményét fejezte ki, hogy a kínai kormány Hongkongban továbbra is biztosítani fogja a környezetet a média és a kiadók szabad működéséhez.

Vang Ji a Hammonddal közösen megtartott sajtótájékoztatóján viszont azt hangoztatta, hogy Lee Bo, akinek a múlt héten veszett nyoma, "elsősorban és mindenekelőtt kínai állampolgár" és az "alaptalan vádaskodásoktól" való tartózkodásra szólított fel.


A 65 éves Lee-nek és négy társának - akik mindannyian a Kínai Kommunista Párt vezetőivel szemben kritikus, Mighty Current hongkongi könyvkiadó és az azzal kapcsolatban álló Causeway Bay könyvesbolt részvényesei vagy alkalmazottai - az elmúlt hónapokban veszett nyoma. Eltűnésük miatt olyan találgatások láttak napvilágot, amelyek szerint Kína fokozatosan elkoptatja "az egy ország két rendszer elvet", amelyet akkor fogadtak el, amikor a volt brit gyarmat Hongkong 1997-ben visszakerült Kína fennhatósága alá. A területnek elvben nagyfokú autonómiája van Kínán belül, és lakosai az országban sehol másutt nem tapasztalható szólásszabadságot élveznek, mégis sokaknak az az érzése, hogy Peking egyre jobban kiterjeszti ellenőrzését rájuk, és egyre kevesebb marad nekik szabadságjogaikból.