Brexit: beleroppanhat a brit autóipar

Fotó: AFP / STF

-

Nagy-Britanniának az Európai Unió belső piacán kell maradnia azután is, hogy kilépett az EU-ból, különben a járműipari szektor megroppan.


Mike Hawes, a Brit Járműgyártók és -kereskedők Szövetségének (SMMT) vezérigazgatója a Párizsi Autószalon hétvégi nyitánya előtt a BBC-nek nyilatkozva kijelentette: az utóbbi időben jó hírek érkeznek a brit autóiparból és általánosságban a brit üzleti szektorból, de nem szabad hagyni, hogy ez „bárkit is elvakítson”. A SMMT rendkívül aggasztónak tartja a brit járműipar jövőjét, amelyet veszélyben lát abban az esetben, ha Nagy-Britanniának nem lesz hozzáférése az EU egységes piacához – tette hozzá.

Hawes hangsúlyozta, hogy az EU a brit járműipar legnagyobb piaca, és az európai beszállítóktól érkező részegységek „országról országra vándorolnak”. Ennek a többirányú áramlásnak az akadálytalan folytathatósága miatt is szükséges a hozzáférés az egységes belső piachoz – mondta az SMMT vezetője.

Az idei év első felében a brit autóexport 57,3 százaléka – több mint 500 ezer jármű – az EU más tagállamainak piacára került.

Az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja szerint ha Nagy-Britannia a kilépés után is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

Theresa May brit miniszterelnök többször hangoztatott véleménye szerint viszont az EU-tagságról tartott júniusi népszavazás – amelyen a brit választók szűk, 51,9 százalékos többsége a kilépésre voksolt – megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

A legnagyobb brit autógyárak azonban már a referendum előtt is felhívták a figyelmet a Brexit, vagyis a brit kilépés kockázataira.

A Jaguar-Land Rover, a Toyota, a BMW és a Vauxhall nagy-britanniai részlegeinek vezérigazgatói június végén megjelent közös nyílt levelükben hangsúlyozták, hogy a brit járműipar közvetlenül és közvetve 800 ezer alkalmazottnak ad munkát, és évente 15,5 milliárd font (több mint 5500 milliárd forint) termelési értékkel járul hozzá a brit hazai össztermékhez (GDP).

A Nagy-Britanniában gyártott járművek 80 százalékát külföldön értékesítik; az Európai Unió piacára évente átlagosan a teljes kivitel 57,7 százaléka kerül – állt a járműipari cégek júniusi felhívásában, amely szerint mindezt kockára teheti Nagy-Britannia kilépése az EU-ból.