Börtönviselt aktivista miatt támadják a menekültek segítőit

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A Ripost cikke azt sugallja, hogy Baba lett volna a migránsokat segítő szervezet vezetője, és erre gyorsan lecsapott a Fidesz is, amely Soros Györgyöt véli felfedezni a csoport mögött. A Migration Aid szerint semmi közük hozzá.


Bár Budapesten már hónapok óta nincsenek jelen nagyobb számban menedékkérők, hirtelen mégis fontos lett, hogy tavaly nyáron és kora ősszel kik segítették a Nyugati és a Keleti pályaudvari tranzitzónákban a migránsokat. Halász János fideszes képviselő hétfőn egy bulvárportálon megjelent cikkre hivatkozva támadta a Migration Aid nevű, szerinte „tulajdonképpen Soros Györgyhöz tartozó” szervezetet.

Az Ómolnár Miklós tulajdonában álló ripost.hu hétfőn Börtönviselt, sokszoros bűnöző Soros magyar migránsszervezetének élén! címmel közölt cikket, amelyben – amely következetesen jelenidőben fogalmazva – azt állítják, hogy az egyik ismert önkéntes, a Baba néven ismert Tóth Csaba annak ellenére lehetett a Migration Aid „ikonikus hőse”, hogy többszörös csalás miatt ült börtönben.

A Ripost írása azt sugallja, hogy Baba a Migration Aid vezetője – hivatalos személyként is gyakran fellép a Migration Aid nevében –, akinek múltjáról tudtak az önkéntes szervezetben, sőt, szükségük is volt rá. E szerint a nagydarab, tetovált férfi „pénzügyi központ” volt, a menedékkérők nála tették pénzzé a magukkal hozott ékszereket. A cikk szerint ugyanis a Migration Aid-nek a szervezetnek „nincs semmiféle legális, az anyagiakat illetően számon kérhető tevékenysége”.

A cikk állításaira reagálva Halász János arról beszélt: a Fidesz kíváncsi arra, igaz-e, hogy egy visszaeső bűnöző szervezte a bevándorlók körüli ügyeket. Ha pedig ez igaz, akkor adjanak választ arra, hogyan tölthet be egy bűnöző ilyen pozíciót. A képviselő úgy fogalmazott, ha kell, más fórumokon is vizsgálatot követelnek, mert „akár nagyon súlyos nemzetbiztonsági kockázata is lehet ennek az ügynek”.


A Migration Aid visszautasít

Halász János nyilatkozata után kérdésekre nem volt lehetőség. Ugyanakkor a sajtóeseményen részt vevő Zsohár Zsuzsanna – aki korábban a Migration Aid szóvivője volt – reagált az elhangzottakra, és újságírók előtt kijelentette: „a Baba néven ismert Tóth Csaba nem képviseli ezt a szervezetet. (...) Baba nagyon régóta nem dolgozik velünk”. Azt is mondta: a Migration Aidnek semmi köze Soros Györgyhöz.

A Migration Aid saját Facebook-oldalán azt közölte: nem felel meg a valóságnak, hogy a Migration Aid nem bejegyzett, nincs számlaszáma. A Migration Aid International nevű szervezet az angliai Bristolban van bejegyezve, honlapjukon pedig elérhető az elszámolás a kapott adományokról. A Baba nében ismert Tóth Csaba ugyanakkor nem vezetője a szervezetnek, és nem is használhatja ennek nevét. Erre többször is felhívták a figyelmét, de a kérésnek nem tett eleget, ezért kizárták minden ilyen nevű csoportból.


Egyes magyar sajtóorgánumokban ma megjelent, a Migration Aid-et lejáratni akaró híresztelésekkel kapcsolatosan a...

Közzétette: Migration Aid – 2016. január 11.

Maga Tóth Csaba is a Facebookon reagált. Azt írta: soha nem volt bűnöző, az ügyvédje pedig megteszi a portál ellen a szükséges jogi lépéseket. Tóth mélységesen fájlalja, hogy néhány rosszindulatú ember tönkre tudja tenni egy ember életét, és sok-sok önkéntes segítő munkáját. Ezen kívül azt is bejelentette, hogy visszavonul a szerepléstől, többé soha senkinek nem kíván nyilatkozni semmivel kapcsolatosan.


Kedves Ismerőseim, és Kedves Segítőink!A  mai napon egy számomra eddig ismeretlen "hír"portálon megjelent egy, a szemé...

Közzétette: Csaba Tot – 2016. január 11.