Börtönt kér az ügyész a nőre, aki számítógéppel verte gyerekét

-

Az asszony minden héten berúgott, ilyenkor részegen zsarolta és verte kisfiát.


Az Esztergomi Járási Ügyészség kiskorú veszélyeztetésének bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt a 41 éves nővel szemben. Ez az ügy jogi minősítése, a gyakorlatban azonban szörnyűségeket takar.

Az asszony egyedül nevelte az elkövetéskor 13, illetve 11 éves gyermekeit Esztergom-kertvárosban lévő lakóhelyén. A nő heti rendszerességgel ittas állapotba került, több alkalommal előfordult, hogy a lánya támogatta őt haza az italboltból, illetve gyakran saját otthonukban részegedett le.

Amikor részeg volt, a nő teljesen elvesztette a kontrollt, ilyenkor a kisfiával minden apró botlása miatt ordibált, veszekedett. Az ügyészség tájékoztatása szerint az asszony rendszeresen bántalmazta a fiút: pofon ütötte, verte kézzel, fakanállal, megfenyegette, ha nevelőotthonba viszik, ő felakasztja magát, földhöz vágta a gyermek laptopját.

A nő a fiúval szemben szinte kizárólag büntető eszközöket használt, a nevelési módszereiből az érzelmi melegség teljességgel hiányzott.

Az elkövető idén április 18-án a lakásukban többször rászólt a gyerekre, majd megragadta a számítógép billentyűzetét, és a kisfiú fejének dobta, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A gyermek az anyja magatartása következtében közepes fokú érzelmi sérültséget szenvedett. Az Esztergomi Járási Ügyészség az elkövetővel szemben börtönbüntetés kiszabását indítványozta.