Börtönbe csukták a focistát, olyan durván szabálytalankodott

-

Szándékosan szabálytalankodott egy angol amatőr focista, méghozzá olyan kegyetlenül, hogy szó szerint kettétörte az ellenfele bokáját. Egy év börtönt és pénzbírságot kapott, ötéves eltiltás várhat rá.


A 28 éves Nathaniel Kerr a Stockport Sunday liga első fordulójában, mindjárt a második percben kőkeményen rácsúszott Stuart Parsons lábára. Miután elismerte a szándékosságot, az ügyben illetékes manchesteri bíróság egyéves börtönbüntetésre ítélte.

Parsons ablaktisztítóként dolgozott, ám ezt a munkát a továbbiakban nem tudja ellátni, ahogy a BBC-nek fogalmazott, „az eset tönkretette az életemet”.

Helyszíni beszámolók szerint Kerr úgy szállt bele 30 éves ellenfelébe, „akár egy távolugró”, és szó szerint kettétörte a bokáját. Kerr ügyében az angol szövetség a meccsről készült játékvezetői jelentés, valamint a bírósági dokumentumok alapján dönt majd. A Manchester Evening News úgy tudja, várhatóan öt évre eltiltják majd a játékost.

Az egykor egy helyi akadémián profi játékosnak készülő Kerr ezenkívül 450 fontos (mintegy 190 ezer forint) pénzbírságot is kapott.