Börtön vagy gyógykezelés vár a pozsonyi kakiterroristára

Fotó: hemis.fr / DESCAMPS Simon

-


Michal Šúrek ügyész szerint továbbra is indokolt a vizsgálati fogság, mivel fennáll a gyanúja, hogy a gyanúsított folytatná a bűncselekmények elkövetését, vagyis hogy ürülékkel keni össze az embereket a pozsonyi villamosokon vagy buszokon. Šúrek elárulta – írja a Parameter.sk, hogy a rendőrségi nyomozásba bevontak egy klinikai pszichológust, hogy megítélje a jellem- és értékrendszerét, magatartásának, viselkedésének indítékait. Egy pszichiáter pedig azt vizsgálja, hogy a fiatal alkohol- vagy kábítószer-függőségben szenved-e.

Az ő szakvéleményük nagyon is számít majd, ugyanis elképzelhető, hogy az alapján gyógykezelésre küldik az elkövetőt, amivel elkerülheti a börtönt.

Martin Mackót az őrizetbe vétele után három áldozata felismerte, majd ő maga is beismerő vallomást tett. Hat konkrét esettel gyanúsítják, garázdaságért legfeljebb három évet kaphat. Édesapja – Pavol Mackó, a szlovák hadsereg tábornoka – mindenkitől elnézést kért.

Martin Mackót a Pozsonyhoz tartozó Károlyfalu (Karlova Ves) egyik buszmegállójában kapták el, akkor nem mást kent össze ürülékkel, hanem magát.