Bormérnököket és atommérnököket képeznek Szekszárdon

Fotó: MTI / Kálmándy Ferenc

-

Hétszázmillió forintot költenek el PTE szekszárdi karának fejlesztésére.


Új szakokat indít és több infrastrukturális fejlesztést valósít meg a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara (KPVK) Szekszárdon – jelentette be Horváth Béla, a kar dékánja szombaton.

Az új szakokhoz szükséges infrastrukturális beruházásokra 700 millió forint áll rendelkezésre a Modern városok program keretében, a PTE-nek jutó 24 milliárd forintos forrásból.

A szekszárdi karra fordítható támogatásból a műszaki és élelmiszer-tudományi képzésekhez szükséges kutatólaboratóriumokat hoznak létre, emellett felújítják a kar 280 személyes kollégiumát.


Már idén indul a szőlész-borász mérnöki szak


Elsőként ez év szeptemberétől három és fél éves szőlész-borász mérnöki szak indul a PTE szekszárdi és természettudományi karának együttműködésével, nappali és levelező tagozaton összesen 50 hallgató számára, 2018-ban pedig – Magyarországon még nem oktatott – élelmiszertermékpálya-mérnöki szakot is indítanak.

2017-től gépészmérnöki szakon is tanulhatnak a szekszárdi karon. A képzésben hangsúlyos szerepet kap a rendszer-technológiai specializáció, amely a paksi atomerőmű kapacitásfenntartó beruházásához szükséges ismeretek nyújt majd.

Változás lesz az is, hogy a kar pécsi helyszínén az andragógusképzést felváltja a közösségszervező szak.

A PTE KPVK-n, amely 2015-ben jött létre az egyetem pécsi felnőttképzési karának és a szekszárdi Illyés Gyula Karnak az egyesítésével, jelenleg 1300 hallgató tanul 13 alap- és mesterszakon, illetve négy felsőoktatási szakképzési szakon.


Bódis József, a PTE rektora a sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a Modern városok program megállapodása szerint a pécsi egyetemnek 2020-ra meg kell kétszereznie külföldi hallgatóinak számát, amely így elérheti az ötezret. Jelenleg 2965 külföldi állampolgár tanul a PTE-n, ez az összlétszám 15 százaléka.