Bordélyház, masszázsszalonok – már megint mibe keveredik a Vatikán

Fotó: Getty Images / Andreas Rentz

-

Durvul az újabb Vatileaks. Valaki újabb dokumentumokat lopott, tartalmukat elkezdte kiszivárogtatni. Bíborosakat hallgattak ki – vagy nem.


Vatikáni tulajdonú római ingatlanok működtek szaunaként, masszázsszalonként, illetve gyakorlatilag bordélyként. Ilyesmiket olvas ki az olasz és a brit sajtó azokból a dokumentumokból, amelyek nyilvánvalóan nem hivatalosan kerültek ki az egyházi állam hivatalaiból. Ezekben szó van bagóért kiadott épületekről, amelyekben fontos vatikáni emberek állítólagos sötét üzelmeiket bonyolíthatták. Kiemelten szerepel a dokumentumokban a Vatikán egyik hivatala, a Népek Evangelizációjának Kongregációja, amelynek összesen több száz millió eurót érő ingatlanjai vannak Rómában, és ezeket gyanúsan olcsón adja bérbe például olyan vállalkozásoknak, amelyek hotelként üzemeltetik az épületeket.

Két évvel ezelőtt már kiderült hasonló. Akkor a Vatikán a Via Carduccin 23 millió euróért vett meg egy épületrészt , amely egy tömbben van az Europa Multiclubbal, amely a kontinens legnagyobb melegekre szakosodott szaunája.

A mostani kiszivárogtatás egy sorozat részének tűnik. November elején állítólag a Vatikán teljes könyvelését feltörték, egy papot és egy tanácsadónő gyanúsítottak ezzel. Az olasz és a brit sajtó is megírta, hogy az ügyben több magas rangú tisztviselőt és bíborost kihallgatott a vatikáni rendőrség, de ezt a Szentszék sajtófőnöke, Federico Lombardi cáfolta.

Októberben Ferenc pápa bocsánatot kért a római és a vatikáni botrányokért, de nem árulta el, mire is gondol. Az akkori találgatások egy a római polgármester lemondásához vezető korrupciós botrányt emlegettek, illetve azt az állítólag egy bíboros által is aláírt levelet, amelynek nyilvánosságra hozatalával a családról szóló, épp akkor zajló szinódust próbálták befolyásolni.

Ebben az ügyben is elhangzott az újabb Vatileaks-botrány kifejezés. Ezzel először azt a 2012-ben kirobbant kiszivárogtatási ügyet illették (a híres Wikileaks nyomán), amelyben még az előző pápa, XVI. Benedek inasa, Paolo Gabriele segített nyilvánosságra jutni olyan anyagokat, amelyekben a vatikáni korrupcióról, a homoszexualitásuk miatt zsarolt papokról volt szó. Sokan XVI. Benedek váratlan és szokatlan távozását a pápai tisztségből is összefüggésbe hozták a Vatileaksszel.