Boldog születésnapot, Keira Knightley!

Forrás: AFP

-

Vagány focis csajból a brit kosztümös filmek üdvöskéje lett, majd játszott bérgyilkost, volt Freud hisztériás páciense és tavaly még dalra is fakadt, pedig attól aztán igazán fél. A harmincéves Keira Knightley a szemünk előtt változott kajla kamaszlányból ragyogó nővé, születésnapjára 30 érdekességet szedtünk össze róla.


1. Az apja Kierának akarta elnevezni, az orosz műkorcsolyázónő, Kira Ivanova után, de az anyja véletlenül Keirát írt a regisztrációs lapra, ahol meg kellett adni az újszülött nevét: „Ez vagyok én. Egy helyesírási hiba”.


2. Háromévesen bejelentette, hogy színésznő lesz, és azonnal ügynökre van szüksége. A szülei nem pattantak ezt elintézni, de amikor az általános iskolában kiderült, hogy diszlexiás, az anyja üzletet kötött vele: ha minden nap olvas egy órát, szerez neki ügynököt. Így is lett, és Keira hétéves korában megkapta élete első szerepét.


3. Tizenkét éves korában kapta az első olyan munkát, ahol saját megítélése szerint már tényleg színészi alakítást kellett nyújtania, a Különös kastély (Coming Home) című tévéfilmben. Ebben Peter O'Toole-lal szerepelt, és akkor értette meg igazán, hogy miről szól ez a szakma, amikor a legendás színészt látta dolgozni. Erről egyébként Ethan Hawke-nak mesélt az alábbi interjúban.



4. Van egy '79-es születésű, jóképű bátyja, akit Calebnek hívnak, hangmérnök és a twitteren is megtalálni.


5. Egyik korai szerepe a Baljós árnyakban (1999) Amidala királynő (Natalie Portman) egyik hasonmásának megformálása volt. Azt mondja, nem sokra emlékszik a forgatásból, melynek idején még csak tizenkét éves volt, de az megmaradt benne, hogy egyszer Ewan McGregor szeme láttára leesett egy golfkocsiról.


Csavard be, mint Beckham


6. A Csavard be, mint Beckham (2002) beindította ugyan a karrierjét, de 17 évesen nem élte meg könnyen, hogy hirtelen szabad prédává vált a kritikusok számára: „Csak kábé két kritikát olvastam el a filmről, de mindkettőben az állt, hogy 'csinos, de rohadtul nem tud játszani'. Csak utólag visszatekintve látom igazán, hogy milyen hatással volt ez rám, amikor amúgy sem volt túl sok önbizalmam.”


7. Kevésbé ismert korai szerepei közé tartozik a 2003-as Pure, amelyben egy terhes, heroinista lányt játszott, aki összebarátkozik a tízéves főhőssel.



8. Az Igazából szerelem (2003) forgatásán mesélte a rendezőnek, Richard Curtisnek, hogy leszerződött egy kalózos filmre, "ami valószínűleg nem volt jó döntés, mert az ilyenek mindig megbuknak, de legalább pár hónapot a napon töltök”. A Karib-tenger kalózai (2003) világszerte több mint 650 millió dollárt fialt.


karib tenger kalózai, Johnny Depp, Keira Knightley

Keira Knightley és Johnny Depp A Karib-tenger kalózai: A fekete gyöngy átka című filmben


9. Következő nem túl ismert, de megnézésre érdemes filmje a 2005-ös A fiók John Mayburytől, amelyben az öbölháborús veteránt alakító Adrian Brody egy kísérleti kezelés következtében időutazóvá válik, és Keiránál tesz látogatásokat a jövőben.


10. Joe Wrighttal dolgozott legtöbbször, aki nemcsak három nagyjátékfilmben – Büszkeség és balítélet, Vágy és vezeklés, Anna Karenina –, rendezte, hanem a Coco Chanel Mademoiselle nevű parfümjének reklámjaiban is.



11. Az apja, Will Knightley színész, az anyja, Sharman Macdonald drámaíró. Macdonald írta a Dylan Thomas költőről szóló A szerelem határai című színdarabot és az abból készült forgatókönyvet John Maybury filmjéhez (2008), amelyben Keira játszotta az egyik főszerepet.


A szerelem határai

Sienna Millerrel A szerelem határaiban


12. Ha dramaturgiai szempontból indokolt, nem fél a meztelenkedéstől, már tizenöt évesen, a 2001-es A gödör című filmjében is megmutatta a mellét.


13. A moziplakátokon általában nagyobbra photoshopolják a mellét, de az Interview magazin tavaly szeptemberi számában direkt azzal a céllal vállalta el a topless fotózást, hogy megmutassa magát retusálatlanul.


Keira Knightley

Így néz ki Keira Knightley photoshopolás nélkül


14. David Cronenberg Veszélyes vágyának (2011) női főszerepét kis híján visszamondta az elfenekelős jelenetek miatt, amiket túlzásnak tartott. Felhívta a rendezőt, hogy lemondja a munkát, de Cronenberg biztosította róla, hogy egyáltalán nem lesznek szexik a jelenetek, és sikerült meggyőznie Keirát, hogy mégis vállalja a szerepet.


15. A tavalyi, alulértékelt Szerelemre hangszerelve (Begin Again) című zenés filmje kapcsán minden interjúban el kellett mesélnie, hogy mennyire nem muzikális: „Egyáltalán semmit nem tudok a zenéről, lehet, hogy bedobhatnám most valami album nevét, amiről hallottam, hogy menő, de valószínűleg rájönnél, hogy kamuzok. Régen szerettem a Rage Against the Machine-t, de azt hiszem, csak azért, mert káromkodtak a számaikban. Mindig is az olvasás és a színdarabok érdekeltek inkább, tiszta geek voltam”.


Szerelemre hangszerelve

Mark Ruffalóval a Szerelemre hangszerelve című filmben


16. A férje 2013 óta James Righton, a Klaxons együttes billentyűse. Keira annyira nem penge a zenei stílusokban, hogy csak úgy tudja leírni a zenéjüket, hogy „sokat ugrálnak a színpadon, az emberek meg táncolnak”.


17. Amikor a Szerelemre hangszerelve miatt meg kellett tanulnia gitározni, a férje megpróbálta tanítgatni, de erről az élményről Keira velősen csak így nyilatkozik: „megpróbálta, de nem ment valami jól, és csoda, hogy még mindig házasok vagyunk”.



18. Azért vállalta el mégis a filmet, mert már besokallt a nyomasztó figuráktól: „Hirtelen rájöttem, hogy az elmúlt öt évben szinte minden filmemben meghaltam. Valaki olyat akartam játszani, aki nem megy keresztül hatalmas érzelmi válságon és nem hal meg … úgy gondoltam, kijár nekem egy kis pihenő, egy olyan film, amiben a figurám nem omlik össze teljesen”.


19. Scarlett Johanssonnal oda-vissza cseréltek már szerepet: a Szerelemre hangszerelvében eredetileg Scarlett játszott volna, a 2008-as A másik Boleyn lányban viszont eredetileg Keira.



20. Azt mondja, a tánc sem tartozik az erősségei közé, amikor az Anna Karenina (2012) próbáján a koreográfus megkérte őt és partnerét, Aaron Taylor-Johnsont, hogy rögtönözzenek egy húszperces mozgásimprovizációt, amiben leképezik a figuráik viszonyának alakulását, eleinte azt se tudta, mit csináljon: „Az elején iszonyú hülyén éreztem magam. Nem értettem, hogy mit akar tőlem. Mozogjak? De nem vagyok táncos!”. Végül viszont nagyon felszabadítónak találta a módszert.


21. Jó fej módon belemegy bármilyen idétlenségbe, amit az újságírók kitalálnak; az alábbi videóban például mindig két rossz lehetőség közül kell választania, és megtudjuk, hogy inkább választaná a kopaszságot, mint azt, hogy villámgyorsan nőjön a haja, és inkább érezne mindig halszagot („egy idő után biztosan megszoknám”), mint hogy neki legyen mindig halszaga.



22. A hírnévvel járó kellemetlenségeket még mindig nem teljesen szokta meg, például azt, hogy nem mászkálhat csak úgy az utcán, holott szeret gyalog közlekedni. „Becsületszavamra mondom, hogyha lehetnék színésznő, és lehetne ugyanilyen karrierem, de úgy, hogy közben teljesen anonim maradok, akkor azt választanám”.


23. Most, hogy gyereket vár, azt mondja, bármit megtenne, nehogy a gyereke túl korán a színészetet válassza: „150 csillió százalékban próbálnám lebeszélni. A kamaszkor nem tartozik a nagy nyilvánosságra. Ez annak az időszaka kellene legyen, amikor az ember elképesztően berúg, nevetséges helyzetekbe kerül és hibákat követ el. Erre való az az életszakasz, és ezt nem a széles nyilvánosság előtt kell megélni”.



24. A gyerekvállalásba egyébként láthatóan még nem teljesen élte bele magát: februárban Jimmy Kimmel talkshow-jában többek közt arról beszélt, hogy még nem találták ki, milyen szobája lesz a gyereknek, és mivel eleinte olyan kicsi, talán elég neki egy szekrény is.


25. Angelina Jolie fenséges zöld estélyijét elegancia tekintetében valószínűleg soha senki nem fogja túlszárnyalni, viszont Keira jó eséllyel indul a legcukibb kismamás estélyik versenyén. A mell alatt bővülő darabok széles skáláját mutatta be az Oscar-szezonban, amikor a Kódjátszmáért kapott jelölése miatt rengeteg díjátadón kellett megjelennie.


Keira Knightley


26. Benedict Cumberbatch-csel aranyos interjúk sokaságát adták a Kódjátszma kapcsán, az alábbi videóban például olyan hülye kérdésekre válaszolnak, mint hogy ki néz ki jobban vizes ingben, Cumberbatch vagy Colin Firth. (Nyilván Cumberbatch.)



27. Sokféle szerepet játszott már, de kísérletezősebb filmekben még nem dolgozott, habár szeretne. Azt mondja, szívesen szerepelne egy olyan filmben, mint az Under the Skin, amit imádott, és a meglehetősen bizarr Holy Motorsért is odavolt.


28. A Vanity Fair készített egy klasszikus filmeket megidéző videót Hollywoodot meghódító brit színészekkel, Keira ebben Meg Ryan fergeteges orgazmusjelenetét adta elő a Harry és Sallyből, a csattanót pedig Judi Dench szolgáltatta.



29. Tavaly négy filmjét mutatták be, idén csak egyet fognak, Baltasar Kormákur Everestjét, amely arról az 1996-os expedícióról szól, amelyben több hegymászó vesztette életét. Keira az egyik expedícióvezető, Rob Hall (Jason Clarke) feleségét alakítja a filmben, ami szeptemberben érkezik a magyar mozikba.


30. Régóta tervezik A király gyermekei (The Emperor's Children) című regény megfilmesítését, ami harminc körüli New York-i fiatalok életét mutatja be 9/11 idején, és ha végre megvalósul, Keira játssza benne az egyik főszerepet. Ennek a projektnek nagyon drukkolunk, mert az alapanyag szuper.