Bocsánatot kért a Barcelona kapitánya Nagy Lászlótól

Fotó: MTI/MTVA / Marius Becker

-

Victor Tomas, a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona férfi kézilabdacsapatának csapatkapitánya elnézést kért, amiért a kölni döntő megnyerése után nem fogtak kezet az MKB-MVM Veszprém játékosaival, köztük a magyarok csapatkapitányával, Nagy Lászlóval.


Victor Tomas a finálé utáni sajtótájékoztatón elmondta: a nagy ünneplésben elfelejtettek felállni az ilyenkor szokásos kézfogáshoz, és nagyon sajnálja a történteket. Nagy ugyanis szeretett volna gratulálni a kupaátadás után az ellenfélnek, ők viszont ezt a nagy ünneplésben nem vették észre.


Carlos Ortega, a veszprémiek vezetőedzője - aki játékosként hat BL-címet gyűjtött be a katalán csapat színeiben - kiemelte: a Barcelona jobb volt, és Nikola Karabaticot, akit a találkozó legértékesebb játékosának (MVP) választottak, nem tudták megállítani. „A védekezésünk nem volt megfelelő, közülünk többen nem tudták kipihenni a Kiel elleni szombati győzelem fáradalmait. Ez volt a harmadik vereségünk a szezonban. Cél, hogy jövőre még jobbak legyünk" - mondta Ortega.

Kollegája, Xavi Pascual hangsúlyozta: nem könnyű eljutni a BL Final Fourba, és annak is a döntőjébe, így mindkét csapat nagy dicséretet érdemel. „Büszke vagyok a játékosaimra. Nagyszerűen játszottunk a hétvégén, különösen a döntőben."