Blatter fellebbez az eltiltása ellen

Fotó: AFP / FABRICE COFFRINI

-

Nyolcvanévesen is harcol a tevékenységéből felfüggesztett FIFA-vezér.


A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordult eltiltása miatt Joseph Blatter, a FIFA korábbi elnöke, akit hat évre eltiltottak a futballal kapcsolatos tevékenységtől.


Blatter 2011 februárjában kétmillió svájci frankot adott Michel Platininek, az európai szövetség elnökének. Blatter utóbb értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott az UEFA-elnök. Ugyanakkor Platini esélyes lehetett volna a FIFA elnöki posztjára, ám az összeg kifizetése után nem sokkal közölte, hogy nem indul a tisztségért.

Platini úgy kommentálta a kifizetést, hogy az a 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért járt neki, s késedelmesen kapta meg. Az együttműködésről ugyanakkor nem született írásos szerződés.

Platini már korábban fellebbezett az ítélet ellen, míg a CAS csütörtökön rövid közleményben tudatta, hogy Blatter is megtette ezt.