Blatter feje fölött csap össze a világ

Fotó: AFP / FABRICE COFFRINI

-

Vlagyimir Putyin szerint az amerikaiak azért indítottak nyomozást a FIFA ellen, mert az zavarja őket, hogy Oroszország vébét rendez. David Cameron és Michel Platini lemondásra szólította fel Blattert.


A csütörtöki zürichi válságtanácskozáson MIchel Platini személyesen is lemondásra szólította fel Sepp Blattert. David Cameron brit miniszterelnök szintén Blatter lemondását szeretné, utóbbi azonban továbbra sem szeretne lemondani, írja a BBC. Laurent Fabius francia külügyminiszter a tisztújító szavazás elhalasztását kérte. A FIFA szponzorai, a Visa és a Cova-Cola aggódnak. Blatter nincs a 14 vádlott között.


Putyin: Az amerikaiak törvénytelenül üldöznek megint

Ugyanakkor Putyin az orosz tévében mondott beszédet. Szerinte "furcsa", hogy úgy indítottak nyomozást az amerikai ügyészek kérésére, hogy a bűncselekményeket, amelyekkel a FIFA-vezetőket gyanúsítják nem az Egyesült Államok területén és nem amerikai állampolgárok követték el. Az orosz elnök a FIFA-tisztségviselők elleni nyomozást Julian Assange és Edward Snowden ügyéhez hasonlította. Azt mondta, az amerikaiak törvénytelenül üldöznek embereket.

Emellett arról is beszélt, hogy a botránnyal valójában csak Blatter FIFA-elnök újraválasztását akarják megakadályozni, amit kapcsolatba hozott azzal is, hogy szerinte az amerikaiaknak nagyon nem tetszik, hogy Oroszország rendezi a 2018-as világbajnokságot.


Az orosz vébé az oroszok szerint nincs veszélyben

A FIFA hét tisztviselőjét tartóztatták le az amerikai hatóságok kérésére szerdán Zürichben, a szervezet tisztújító kongresszusának helyszínén. Az amerikai vádiratban kilenc magas rangú FIFA-illetékest és öt sportmarketing-vezetőt vádolnak korrupcióval. Loretta Lynch, az amerikai igazságügyi tárcát irányító főügyész szerint az érintettek akár 20 éves börtönbüntetést is kaphatnak. Az ügyről bővebben erre olvashat.

A svájci ügyészség a zürichi letartóztatásokkal párhuzamosan büntetőeljárást indított a 2018-as oroszországi és a 2022-es katari világbajnokság odaítélése kapcsán, hűtlen kezelés és pénzmosás gyanújával.

Vitalij Mutko orosz sportminiszter szerint „nem áll fenn a veszélye" annak, hogy Oroszország elveszítse a világbajnokság rendezési jogát.


Blatter összehívta a hat konföderáció vezetőit

Blatter közben, szintén csütörtökön összehívta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hat konföderációjának vezetőjét. Két konföderáció eredeti delegáltja azonban nem lehetett ott az ülésen, ugyanis az Észak- és Közép-Amerikát tömörítő CONCACAF kajmán-szigeteki elnöke, Jeffrey Webb, illetve a dél-amerikai szövetség első számú vezetője, az uruguayi Eugenio Figueredo is a szerdán letartóztatott hét FIFA-tisztviselő között van.

Az afrikai labdarúgó föderáció ellenzi a szavazás elnapolását, az ázsiai szövetség hasonlóképp. Az UEFA az egyetlen labdarúgó szövetség, amely lemondásra szólította fel Blattert, és arról is megállapodott, hogy a tisztújítás másik jelöltje, a jordániai herceg, Ali bin al-Husszein mögé áll.

További cikkeink a FIFA-botrányról erre olvashatók.