BL-győztes edzőt szerződtetett a Debrecen

Fotó: MTI / Czeglédi Zsolt

-

A női kézilabdacsapat vezetését a sportág talán legeredményesebb szlovén szakembere, Tone Tiselj veszi át.


A bajnokságban csak a hetedik helyen álló DVSC női kézilabdacsapata a menesztett Varga József helyére Tone Tiseljt nevezte ki vezetőedzőnek. Az 54 éves szlovén edző a női Bajnokok Ligájában kétszer aranyérmet nyert a Krim Ljubljanával, férfi szövetségi kapitányként pedig a 2004-es Európa-bajnokság második helyén végzett csapatával. A szakemberrel fél plusz egyéves szerződést kötött a DVSC, és kedden már ő tartotta a csapat délelőtti edzését.


„Most éreztem, hogy a csapat eljutott arra a pontra, amelyen megállt a fejlődés, nem éreztem, hogy a kritikus pontokon a csapat és az edző egymást segítve túl tudna lendülni, és tovább tudna fejlődni – idézi Ábrók Zsoltot, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetőjét a csapat hivatalos honlapja. – Ebben egyetértettünk Varga Józseffel is, éppen ezért közös megegyezéssel szűnik meg a vezetőedzői szerződés, de júliustól reményeink szerint a DVSC kötelékében fogja folytatni a munkáját.”
„Varga József olyan időszakban vette át a csapat irányítását, amikor kevesen jöttek volna Debrecenbe. Két és fél év alatt egy kieső csapatból stabil középcsapatot épített, ez tényleg tiszteletre méltó, amiért hálásak vagyunk neki” – hangsúlyozta az ügyvezető.