Biztonságosan megtartható az esti tűzijáték

Fotó: AFP / PETER KOHALMI

-

A meteorológiai előrejelzések szerint az augusztus 20-i központi rendezvényeket nem veszélyezteti semmi.


Budapesten az előrejelzések szerint továbbra is csapadékmentes, tiszta időre lehet számítani. Estig olykor még megélénkülhet a szél, de aztán valamelyest mérséklődik a légmozgás. Késő este 23-24 fok várható - közölte a a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatala.

Az állami ünnep központi programjai reggel a Parlament előtti Kossuth téren kezdődtek, ahol 104 frissen végzett hadnagy tette le a tiszti esküt. Délelőtt a Sándor-palotában átadták a Magyar Szent István Rendet, Magyarország legmagasabb állami kitüntetését. A Clark Ádám téren Magyarország tortájának felvágásával, a Szent István-napi kenyér elkészítésével és gyermekeknek szóló programokkal folytatódtak a nap eseményei.

Késő délután szabadtéri koncertek kezdődnek Petruska, majd a Supernem és az Anna and the Barbies együttes fellépésével. Egész nap látogatható a Magyar Ízek Utcája a Lánchíd utcában, valamint a Mesterségek Ünnepe a budai Várban.

A nap fénypontja este 9 órakor a tűzijáték lesz, amely idén az Erzsébet híd és a Lánchíd közti rakpartokról nézve lesz a leglátványosabb. A várhatóan nagyszámú érdeklődő miatt a HM NRH azt ajánlja, mindenki előzetesen tájékozódjon a közlekedési változásokról a rendőrség (www.police.hu), valamint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt. (www.bkk.hu) honlapján.