Bizonytalan időre leállt a Keleti pályaudvar

Fotó: VS.hu / Zagyi Tibor

-

A Keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat, mondták be 9 órakor a hangosbeszélőn. Arra kértek mindenkit, hogy hagyja el a pályaudvart, ahol eddig is csak az iratokkal rendelkező, nem menekült utasokat engedték át.

Módosult több BKK járat útvonala is.


A Keleti pályaudvar lezárása miatt a 73-as és a 76-os trolibusz nem érinti a Munkás utca és a Keleti pályaudvar megállót, a 80A trolibusz pedig a Gumigyár, az Aréna Pláza és a Keleti pályaudvar megállót - közölte Facebook-oldalán a Budapesti Közlekedési központ kedd délelőtt.

A Mávinform korábban azt közölte, 9 órától a Keleti pályaudvar hatósági zárás miatt további intézkedésig nem indít és nem fogad vonatokat. A személyvonatok Kőbánya felső, illetve Rákos állomásig közlekednek, és onnan indulnak vissza a vidéki célállomásokra.

A rendőrök megpróbálják kiszorítani a menekülteket a Keleti pályaudvarról, először az épület bal oldala felé, majd jobbra, végül a főbejáraton – jelentette korábban tudósítónk. A jegypénztárakat is lezárták.
A hangosbeszélőn 9-kor már arra kértek mindenkit, hogy hagyja el a pályaudvart, amely egyelőre nem indít és nem fogad vonatokat. A személyvonatok Kőbánya felső, illetve Rákos állomásig közlekednek, és onnan indulnak vissza a vidéki célállomásokra.

Hétfőn több száz menekült érkezett vonattal Bécsbe, majd Münchenbe Budapestről. A német hatóságok kedden is több száz emberre számítanak – írták a német lapok. Budapestről kedden a menetrend szerint 6 vonat indul Münchenbe.