Bizonyíték került elő, hogy a MET nem mond igazat

Fotó: AFP / SERGEI SUPINSKY

-

A 444.hu kérdésére Seszták Miklós fejlesztési miniszter meghazudtolta a kormányközeli gázkereskedő céget.


A MET Magyarország még az eddig feltételezettnél is többet kereshetett azon, hogy a kormány 2013-ban megkésve és ezáltal feleslegesen szabadított fel több százmillió köbméter földgázt a biztonsági tartalékból. A 444.hu kérdésére Seszták Miklós fejlesztési miniszter azt válaszolta, hogy a magáncég 200 millió köbméter földgázt vásárolt az állami MVM Partnertől. A MET eddig azt állította, hogy a teljes felszabadított mennyiségnek, vagyis 585 millió köbméternek csak a 2,6 százalékát vásárolta, ami alig több mint 15 millió köbméter.


A kormány magyarázata szerint a furcsa adásvételekre azért volt szükség, hogy kisegítsék a hőszolgáltatókat. A rezsicsökkentéssel megcsapolt bevételeik ugyanis nem voltak elegendőek a működésre. Ezért a kormány állami segítséggel próbálta elintézni, hogy a korábban megrendelt, főként orosz gáznál olcsóbb energiaforráshoz jussanak. Ezért nyitották meg a biztonsági készleteket, és ezért kapott lehetőséget a MET arra is, hogy a szűkös határkeresztező kapacitásokat kihasználva olcsóbb gázt hozzon be Ausztria felől.

A MET Magyarország ezeket a különleges üzleti lehetőségeket kihasználva sokszorozta meg árbevételét, és ért el két-három éven belül 100 milliárd forint tiszta profitot.



Seszták Miklós válaszából most az is kiderült, hogy – amint azt már korábban is elismerték – az olcsóbb gázt túl későn ajánlották fel, addigra a távhőszolgáltatók már bespájzoltak télire, és ami így megmaradt, azt felajánlották a kereskedőknek. Erre a mennyiségre jelentkezett be a MET, és abból el is vitt – ahogy most a miniszter mondta – 200 millió köbmétert. Bár ezt most senki nem firtatta, de feltételezhető, hogy ezt is olcsóbban adták, mint például az orosz gázt, vagyis ha a MET utóbb értékesítette azt, akkor ismét ő fölözte le a rezsicsökkentés egyik vadhajtásának a hasznát.


A MET Magyarország egy Svájcban bejegyzett olyan vállalkozásnak a magyarországi leányvállalata, amelynek a tulajdonosai között van a Mol, valamint Garancsi István, aki Orbán Viktor kedvenc focicsapatának, a Videotonnak a birtokosa.