Bíróság elé állt a párizsi merénylő

Forrás: MTI/AP/VTM

-

Abdeslam nem válaszolt a kérdésekre. Korábban azt mondta, kész együttműködni a bírósággal, de meggondolta magát.


Nem válaszolt a központi bíróság kérdéseire Salah Abdeslam, a tavaly novemberi párizsi merényletek egyetlen élő vádlottja. Abdeslamot helikopterrel vitték Párizsba a szigorúan őrzött böntönből, Fleury-Mérogis-ból. Ügyvédje, Frank Berton a zárt tárgyalás után azt mondta, hogy Abdeslam a hallgatáshoz való jogára hivatkozva nem árult el részleteket a támadásokról, ugyanakkor jelezte, hogy egy másik alkalommal hajlandó lesz beszélni.

Április végén még késznek mutatkozott együttműködni a bírósággal, de Berton szerint az állandó kamerás megfigyelés és a szigorú őrizet megviselte és megzavarta kliensét. Abdeslam nem árulta el, miért gondolta meg magát, és korábbi, a bíróság előtt tett állításait sem erősítette meg.

Abdeslam a belgákkal is hasonlóan viselkedett: elfogása után együttműködést ígért, később mégis hallgatásba burkolózott. Abdeslamot április 27-én adták Franciaországnak, és azóta egy szigorúan őrzött börtön kamerákkal megfigyelt magánzárkájában él. A 26 éves férfit március 18-án, négy hónapos hajtóvadászat után fogták el Brüsszelben.

Abdeslam az egyetlen életben maradt tagja annak a dzsihadista csoportnak, amely öngyilkos merényletek és lövöldözések során 130 emberrel végzett november 13-án. A belgiumi születésű francia állampolgárt terrorcselekmények elkövetésével és gyilkossággal vádolják.