Bírálta a határkerítést Orbán minisztere

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

A Mandiner szerint Balog Zoltán egy frankfurti eseményen fogalmazta meg kritikáit.


„Szörnyű, buta” – így jellemezte a tavaly nyáron felállított magyar határkerítést Balog Zoltán egy frankfurti eseményen hétfő este a Mandiner szerint. A politikus a Hayek Clubban tartott, Magyarország és Európa viszonyáról szóló beszédében azt is hozzátette: úgy érezte, lelkészként és miniszterként sem tud részt venni ebben.

Balog a bevándorlóellenes plakátkampányról is önkritikusan beszélt. „Ezek az emberek áldozatok, ezt le kell szögezni. Én is odamentem, osztottam ételt, hogy megnyugtassam a lelkiismeretemet; de közben ezt el kell választani az állam feladataitól: a jog, a biztonság, a rend garantálásától. A kampányunkkal mindenesetre összemostuk a két szintet” – fogalmazott a Mandiner szerint az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője.

A miniszter ugyanakkor megvédte a kormány migránspolitikáját. Mint mondta, noha a kerítésállítást éjszakákon át vitatták akkor, ma már úgy látja, azzal Magyarország ugyanazokat az értékeket védi, amelyeket annak idején a határnyitással: a szabadságot. A főként a politikai, gazdasági, tudományos és médiaelitből álló Hayek Club tagsága ezt a kijelentést nagy tapssal jutalmazta.

Balog felhívta a figyelmet a német és az osztrák politika felelősségére is. „Az önök kancellárja és a bécsi... A kettőt mondjuk nem lehet összehasonlítani. Emberi minőség szempontjából nagy a különbség. Merkel kancellár javára.” A miniszter szerint a menekültek helyett annak a 6-8 millió, Európában élő romának a munkaerőpiacra jutását kellene megoldani, akik közül sokan ma is a harmadik világ szintjén élnek, s csak harmadannyian dolgoznak, mint az EU-átlag.

Balog Zoltán hangsúlyozta: Magyarország nem támogatja, hogy EU-vízumot kapjanak a törökök, előbb ugyanis Ukrajnának kellene vízumot adni, „de még Oroszország, amely számunkra nem Putyin, hanem Dosztojevszkij Oroszországa, is közelebb van hozzánk, mint Törökország”.