Bicskával várta a védőnőt egy kecskeméti fiatal

Fotó: AFP / FABRICE COFFRINI

-

A vádlott megfenyegette a védőnőt és a családgondozót, akik a terhes húgához jöttek.


Az eset tavaly novemberben történt, de a Kecskeméti Járási Ügyészség most emelt vádat közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt. A vádhatóság szerint a védőnő és a családgondozó 2014. november 17-én délelőtt terhesgondozás és családlátogatás miatt megjelent a fiatalkorú vádlott kecskeméti lakóhelyén, ugyanis a fiatalember húga állapotos volt.

A 17 éves fiú ordibálni kezdett, és egy nyitott bicskával a kezében megfenyegette a védőnőt és a családgondozót azzal, hogy onnan nem viszi el senki a húgát, mert ha elviszik a testvérét, akkor őket leszúrja, és magát is szíven szúrja. Az őrjöngő fiatalkorú szidalmazta is a védőnőt, többször közölte a sértettel, hogy vele kezdi, mert „a szeme olyan rafinált, nem tetszik neki”. A vádlott a fenyegetés közben a kapubejáróban álló családgondozó férfi felé közeledett, tőle kb. egy méterre a bicskával hadonászni kezdett, mialatt őrjöngve kiabált. A fenyegetés miatti félelmében a védőnő az úton hátrálni kezdett, végül dolguk végezetlenül elhagyták a helyszínt.

Jelenleg a vádlott szabadlábon védekezik. A büntetett előéletű fiatalkorút a járási ügyészség 2 rendbeli, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja, és végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta vele szemben. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság határoz majd – olvasható az ügyészség közleményében.