Berlusconi eladta a Milant a kínaiaknak

Fotó: MTI/EPA/ANSA / DANIEL DAL ZENNARO

-

Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa megegyezett a labdarúgóklub eladásáról egy kínai cégcsoporttal.


A Berlusconi-család birtokában lévő Fininvest holding május elején kezdett kizárólagos tárgyalásokat a pontosan egyelőre meg nem nevezett kínai gazdasági társasággal az AC Milan eladásáról. A 18-szoros bajnok, hétszeres BEK- illetve BL-győztes klubnak azért van szüksége az eddigieknél nagyobb költségvetésre, mert az elmúlt öt évben egyetlen trófeát sem nyert.

Az olaszok korábbi miniszterelnöke kedden - miután szívműtéte után elhagyta a kórházat - elmondta, hogy elfogadta a kínaiak értékbecslését, illetve az adás-vétel feltételéül szabta, hogy 400 millió eurót (126,8 milliárd forint) fektessenek a klubba két éven belül.

A szerződés aláírására jövő héten kerül sor.

A másik jelentős milánói klub, az Internazionale 70 százalékát május elején a szintén kínai Suning cégcsoport vásárolta meg.