Bencsik szembement a Fidesszel, mindhiába

Fotó: MTI/MTVA / Kelemen Zoltán Gergely

-

Elfogadta a parlament kedden az állami földvagyon kezeléséről szóló törvénymódosítást, mostantól a védett természeti területek is a földalapnál (NFA) landolnak. A természetvédők az Alkotmánybírósághoz fordulnak.


A törvénymódosítást csak másodjára tudták megszavazni, mert két héttel ezelőtt a kormánypártoknak nem sikerült biztosítaniuk a szükséges kétharmados többséget, így a képviselők most egy átdolgozott – minősített többséget igénylő rendelkezéseket már nem tartalmazó – előterjesztést szavaztak meg.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter átdolgozott törvényjavaslatára 110 képviselő szavazott igennel, 57-en pedig nemmel. Az ellenzék mellett a fideszes Bencsik János nyomott nemet.


Bencsik János nemmel szavazott


A törvényalkotási bizottság – a szakminiszter előterjesztésére – zárószavazás előtti módosító javaslatot nyújtott be, kezdeményezve a törvényjavaslat egységének megteremtését a sarkalatos passzusok nélkül. Így a parlament most egyszerű többséggel is elfogadhatta a törvénymódosítást.

Az indítványt az ellenzék és a szakmai szervezetek főként azért bírálták, mert védett természeti területeket is az NFA-hoz utal a nemzeti parki igazgatóságoktól. Ellenzéki képviselők szerint mindezzel természetvédelmi értékeket sodornak veszélybe, emellett „földmutyiról”, „földrablásról” beszéltek. Már jobbról is támadták ezért a Fideszt, a Professzorok Batthyány Köre is felszólalt.

Fazekas Sándor az eredeti javaslata indoklásában ugyanakkor azt írta: az NFA a védett természeti és Natura 2000-es területek haszonbérbe adása során minden esetben érvényesíti a természetvédelmi szakmai előírásokat, amelyeket a nemzeti parki igazgatóságok adnak meg a szervezetnek, így a kizárólagos nemzeti parki igazgatósági vagyonkezelés fenntartása nem indokolt.


Az LMP tiltakozó akciója


A természetvédők az Alkotmánybírósághoz fordulnak

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Magyar Természetvédők Szövetsége és a WWF Magyarország a köztársasági elnök, az ombudsman és az összes parlamenti képviselő segítségét kéri, hogy forduljanak az Alkotmánybírósághoz a jogszabály megsemmisítése érdekében.