Bénázásba fulladt a Kossuth téri füves tüntetés

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

A Facebookon szervezték, de mint kiderült, az egyetlen valódi szervező végig két kamuprofillal tartotta a kapcsolatot, egyedül viszont a színpadtechnikát sem tudja beindítani. Körülbelül 1-200 százan lehetnek, 90 százalékuk ránézésre is 18 év alatti, a rendőrök is levonultak.


A Kossuth téren mintegy 100-200 ember gyűlt össze, hogy április 20-án (4/20, a marihuánafogyasztók egyezményes kódszáma a szívásra) a legalizálásért tüntessenek.


Tudósítónk szerint az összegyűltek nagyon fiatalok, ránézésre 18 év alatti a 90 százalékuk. Ott volt Juhász Péter Együtt-politikus és Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt kitalálója és egyszemélyes működtetője.



A színpad a Kossuth téren, rögtön a parlamenti lépcső előtt van, de a technikát tudósítónk szerint nem tudja elindítani az egyetlen megjelent szervező, aki - mint kiderült - a Facebookon két másik emberrel közösen szervezte az egészet, de aztán róluk kiderült, hogy kamuprofilok, úgyhogy egyrészt nem jöttek el, másrészt senki nem tudja, hogy néznek ki valójában.



A demonstrálók erre fogták magukat és leültek a térre. Tudósítónk szerint körbeültek, majd valaki beállt a kör közepére, és hosszan beszélt a legalizáció szükségességéről, a többiek őt figyelték.

Arra még a rendőrség sem számított, hogy ennyire kevesen lesznek: először sokan felsorakoztak egy kordonnál, aztán mikor látták, hogy kik és hányan gyűltek össze, levonultak, és négyen maradtak.







tüntetés a marihuána legalizálásáért, Kossuth tér


tüntetés a marihuána legalizálásáért, Kossuth tér


tüntetés a marihuána legalizálásáért, Kossuth tér


tüntetés a marihuána legalizálásáért, Kossuth tér