Belháború dúl a Magyar Orvosi Kamarában

-

Lemondásra szólította fel a Magyar Orvosi Kamara elnökét és valamennyi tisztségviselőjét a köztestület tavaly februárban lemondott felügyelőbizottsága – írta szerdai számában a Népszabadság.


A lapnak Bánki Magdolna, a korábbi felügyelőbizottsági elnök azt mondta: az Állami Számvevőszék napokban nyilvánosságra hozott jelentése az orvosi kamara gazdálkodásáról egyértelműen igazolja a felügyelőbizottság korábbi megállapításait. Ezért arra kérik a törvényességi felügyeletet ellátó szakminisztert, jelöljön ki a kamara élére felügyelőbiztost a tisztújítás lebonyolításának ellenőrzésére.

A lap emlékeztetett: a kamara felügyelőbizottsága tavaly év elején kezdeményezte az orvosi kamara elnökének és vezető testületének visszahívását, miután a köztestület gazdálkodásával kapcsolatban számos visszásságra bukkantak. Éger István elnök viszont egészen más következtetésre jutott: ő úgy vélte, a felügyelőbizottság elnökét és testületének egy tagját kell leváltani, mert szakszerűtlenül és pontatlanul végezték a munkájukat.