Belgium menekülteket toloncol vissza Magyarországra

Fotó: BELGA MAG / BRUNO FAHY

-

Több szervezet is kifogásolja az eljárást, a belga hatóság azonban továbbra is vissza fogja küldeni az egyedülálló férfiakat.


Belgium idén eddig 30 migránst toloncolt vissza Magyarországra, és közülük 29-et a dublini egyezményben rögzített szabályok alapján utasított ki – idézte Dominique Ernould-t, az Idegenrendészeti Hivatal szóvivőjét pénteki cikkében a La Libre Belgique című napilap internetes kiadása.

A cikk szerint Dominique Ernould azt nyilatkozta a belga hírügynökségnek, hogy annak ellenére folytatják a visszatoloncolást Magyarországra, hogy több szervezet is méltánytalannak, sőt illegálisnak nevezi az eljárást. A gyakorlat azt mutatja, hogy csak az egyedülálló férfiakat szállítják vissza – idézi a lap a hivatal szóvivőjét.

Az országot önként elhagyó kiutasítottak számáról nincs adat, ugyanakkor azt tudni lehet, hogy a visszatoloncolt harminc emberből tizennégy afgán állampolgárságú volt. 2015. január 1. és november 30. között a menekültstátuszt kérők közül összesen 536 embernek kellett egy másik uniós országba távoznia Belgiumból. A legtöbben, összesen 127-en, Olaszországba kerültek vissza.

Caroline Intrand, a Koordináció és Kezdeményezés a Menekültekért és Külföldiekért (Ciré) nevű hálózat társigazgatója úgy nyilatkozott, hogy sajnálatos ugyan, de Belgium folytatni fogja menekültek visszaküldését Magyarországra. „Az ottani menekültügyi rendszer messze nem teljesíti az európai normákat. A menedékkérőket az ország ellenségeinek tekintik, és erőszakos cselekményeknek esnek áldozatul” – állítja a 24 szervezetet, köztük az Amnesty Internationalt, a Világ Orvosai (Médecins du Monde) csoportot és a Belga Vöröskeresztet tömörítő nonprofit hálózat vezetője.