Belgák támadtak civileket – az oroszok szerint

Fotó: ANADOLU AGENCY / Esber Ayaydin

-

Oroszország szerint a belga légierő két vadászgépe légicsapást mért polgári célpontokra Szíriában, az Aleppóhoz közeli Hasszadzsek településen.


A szíriai orosz katonai parancsnokság közlése szerint a Hasszadzseket keddre virradóra ért légitámadásban hatan meghaltak, négyen pedig megsebesültek. A településnél két belga F-16-os gépet észleltek, miközben a térségben szíriai vagy orosz harci repülők nem tartózkodtak.

Nyugati források nem adtak hírt keddi belga légicsapásról Aleppó közelében.

„Várjuk, hogy az amerikai külügyminisztérium kemény nyilatkozatokban ítélje el a polgári objektumokra mért csapásokat és a békés lakosok megölését. Gondolom, nem lesz nehéz fotókat találni a halottakról a következő kampány beindításához a CNN-en” – írta Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő Facebook-bejegyzésében.

Az elmúlt hetekben Oroszországot éles bírálatok érték nyugati kormányok és tömegtájékoztatási eszközök részéről aleppói polgári célpontok elleni támadások miatt. Október 12-én Christiane Amanpour, a CNN amerikai hírtelevízió vezető nemzetközi tudósítója interjú közben egy állítólag orosz légicsapás miatt életét vesztett kisgyerek fényképét mutatta fel Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek. Zaharova ezt követően kifogásolta, hogy a szíriai konfliktus áldozatainak bemutatásakor kettős mérce érvényesül.

Hétfőn az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei elítélték az Aleppó keleti negyedei elleni szíriai és orosz légicsapásokat, azt állítva, hogy ezen országok harci gépei „célzott csapásokat” mérnek kórházakra és iskolákra, és sürgetve, hogy az ügyet vizsgálja ki a Nemzetközi Büntetőbíróság. Moszkva alaptalannak minősítette a vádakat.