Belga terrorista sejt lehetett a párizsi támadás mögött

-

Egy kis szélsőséges belga terrorista csoport szervezhette a péntek esti Párizsi terrortámadásokat amerikai szakértők szerint. A Los Angeles Times a francia nyomozást ismerő forrásokra hivatkozó, nevük elhallgatását kérő forrásokra alapozva irányította a figyelmet Belgiumra.


Biztosnak látják azt is, hogy a támadók mindegyike nem lehetett az országba frissen beérkező dzsihádista. A támadók ismerték Párizst, az ország kulturális életét, valószínűnek tűnik, hogy az akció valamelyik résztvevője vagy tervezője a francia fővárosban is élt. A terep alapos ismerete kellett ahhoz, hogy összehangolják a több egymást követő támadást.

A nyomozóknak ki kell deríteniük, hogy honnan volt felszerelésük és fegyvereik a terroristáknak. Az egyik, mindössze 29 éves elkövetőt korábban már nyolc alkalommal letartóztatták, de a szélsőségesekkel nem hozták kapcsolatba. Egy francia állampolgárt, aki a támadások során használt, Belgiumban bérelt Volkswagen Polót vezette, a határon tartóztattak le.

A belga szálat erősíti az is, hogy az egyik kocsiban talált parkolócédula alapján több razziát tartott Brüsszel egy negyedében a rendőrség, és több gyanúsítottat letartóztattak.


Ijesztő méretű támadás volt

Az amerikai szakértők szerint az Iszlám Állam új terjedését jelzi, ha ők állnak a támadások mögött. "Nyugatra terjeszkednek, embereket és fegyvereket csempésznek. A támadás a bonyolultságában kijózanító. Egy ember, rendben lenne, de egy egész csoport robbanó mellényekkel, az [a szervezés] új szintje" - mondta a LA Times forrása.

A belgiumi kapcsolat az ország hatóságait és politikusait is felrázta. Jan Jambon, a belga koalíciós szövetségi kormány flamand nacionalisták által delegált belügyminisztere a VTM nevű holland nyelvű adónak adott interjúban kijelentette: nem tesz jót az országnak, hogy Molenbeek révén folyamatosan ismételten terrorcselekményekkel hozzák összefüggésbe. Több korábbi terrorcselekmény elkövetőjéről derült már ki ugyanis, hogy megfordultak a jelentős muszlim közösségnek otthont adó brüsszeli városrészben. Jambon arról is beszélt, hogy meg akarja tisztítani a városrészt, de legalábbis megvizsgálni, hogy mit lehet tenni a fiatalok radikalizációja ellen.

A párizsi terrortámadásról ide kattintva találja meg összes eddigi cikkünket.