Belezd ki a cuki oroszlánt, ha jót akarsz a gyereknek

Fotó: MTI/EPA/Scanpix Denmark / Claus Fisker

-

Marius, a zsiráf után múlt héten egy oroszlánnak is az életébe került, hogy a dán gyerekek közelebb kerüljenek a tudományhoz, és idejekorán értesüljenek arról is, hogy nem minden végződik happy enddel. Miért engedik a dán szülők, hogy véres állati testrészeket nézzenek a gyerekeik az orrukat befogva?


Azok, akiket a meghökkenések éltetnek, könnyen gondolhatják, hogy a dániai Odense városában található állatkert semmit sem tanult abból a felháborodásból, amely szegény Marius, a zsiráf halálát követte. Mi más magyarázhatja, hogy alig egy évvel később egy kilenc hónapos oroszlánt is megöltek és felboncoltak. Ráadásul gyerekek előtt.

Egy vadállat kibelezése nem feltétlenül az a program, amellyel a szülők nagy része szívesen kitöltené az őszi szünetet. A dánok viszont nem nagyon értik a felháborodást, hiszen szerintük nem provokációról van szó, hanem ismeretek átadásáról. Még akkor is, ha az ismeretterjesztőnek vér tapad a kezéhez.


Nagy volt az érdeklődés Odensében


Halálos fenyegetés vs. bioetika

Marius felboncolása, majd Cecil, az oroszlán lelövése óta köztudott, hogy a világ közvéleménye hajlamos érzékenyen reagálni a vadállatok halálára. Nem történt ez másként az odensei oroszlán esetében sem. Csakhogy míg a külföldi sajtó utálkozással vegyes megdöbbenéssel számolt be a furcsa trancsírozásról, a dánok inkább pozitív kommentekkel reagáltak az állatkert Facebook-oldalán , és sokan meg voltak győződve arról, hogy bár az állatra valóban ártalmas volt ez a sajátos oktatási célú bemutató, a gyerekekre egyáltalán nem volt negatív hatással. Talán még rémlik néhány felnőttnek is az a gyermeki kíváncsiság, amely nem csak kívülről, hanem belülről is látni szeretné a tárgyakat és az élőlényeket. A dán állatkert rendkívül izgalmas lehetőséget teremtett ennek a kíváncsiságnak a megélésére.

Mint minden véres eseményt, ezt is érdemes kontextusba helyezni. Az odensei állatkert húsz éve végez nyilvános boncolásokat, hangsúlyozottan nem szórakoztatási, hanem ismeretterjesztési célból. Tipikus osztálykirándulásnak számít az intézmények meglátogatása egy-egy ilyen alkalomból, mert a pedagógusok és a szülők is úgy vélik, hogy ez a fajta élmény közelebb viheti a diákokat a tudományhoz. A boncolásokat minden alkalommal előadások kísérik, tehát a gyerek nem csak a belső szerveket és a vért látják, hanem információkhoz jutnak.


Mariust később feltálalták az oroszlánoknak. A gyerekek ezt is végignézhették


Az európai állatkertekben évente több ezer állatot altatnak el vagy mert megromlott az egészségük, vagy mert túl idősek, vagy egyszerűen azért, mert szükség van a helyre a fajfenntartás érdekében. Az állatkertekben ugyanis a fajok mindig elsőbbséget élveznek az egyedekkel szemben. Míg egyes országokban a születésszabályozáshoz folyamodnak – például fogamzásgátlóhoz vagy ivartalanításhoz, a dán állatkertekben inkább hagyják, hogy az állatok megéljék a természetes ösztöneiket, még akkor is, hogy ez olykor azzal jár, hogy olykor, szükség esetén leölik az utódokat. Az európai állatkerteket tömörítő szövetség támogatta a dán állatkert boncolási terveit, és figyelmeztetett, hogy a morális felháborodás emiatt csak hátráltatná az ismeretterjesztést és a veszélyeztetett fajok védelmét a genetikai sokszínűség fenntartásával.

Marius halála akkor felháborodást váltott ki, hogy az állatkert vezetői halálos fenyegetéseket kaptak. Az ő esetében is próbálták elmagyarázni a dán szakemberek, hogy az állatkert nem a Disney-féle álomvilág, de sokaknak ezt nehéz volt elfogadni. Ami persze legalábbis álszent hozzáállás. Ahogy Peter Sandoe, a Koppenhágai Egyetem biotetika professzora a New York Timesnak nyilatkozva elkapta a lényeget: az emberek nem bírják végignézni egy állat felvágását, de a boltban mindenféle aggály nélkül bedobják a bevásárlókosárba az előhűtött húst.

„Azért boncolunk, mert hiszünk abban, hogy rengeteget lehet tanulni egy boncolásból” – próbált logikus érvekkel válaszolni a felháborodásra Michael Wallberg Sorensen zoológus.



A dán módszer

Van azonban egy másik érdekes leágazása is annak, hogy ennyire különbözően reagált a boncolásra a nemzetközi és a dán közvélemény, és ennek nagyon sok köze van ahhoz, ahogy a dán szülők hozzáállnak a gyerekneveléshez. Ők ugyanis általában őszintén beszélnek a gyerekeikkel az életről és a halálról is, lehetőleg úgy, hogy a mondanivalójukat nem csomagolják be mindenféle tündérmesébe. Jessica Alexander, aki a témában egy egész könyvet írt, az autentikus dán nevelés egyik megnyilvánulásának látja az állatkerti boncolást. Az, ami más országokban túlságosan is nyers és kegyetlen szembesítés lenne a minket körülvevő világgal, a dán családokban szerves eleme a gyereknevelésnek.

A dán állatkert pedig ebben a kontextusban szervezi a programjait. „Húsz éve csináljuk ezt, és azt tapasztaljuk, hogy a gyerekek kíváncsiak, kérdeznek, és nem félnek. Sok embert elragadnak az érzelmei ahelyett, hogy a tudományra gondolna. De ha disznót vagy marhát eszünk vacsorára, akkor azt is meg kell ölni. Az emberek viszont túlreagálják, mivel ez egy cuki oroszlán” – mondta a New York Timesnak Nina Collatz Christensen, az odensei állatkert biológusa. A gyerekek közül sokan egész közel mentek a boncasztalhoz, és még az erős szag sem riasztotta el őket: befogták az orrukat, és nézték tovább.



Jessica Alexander szerint rendszerint a szülők azok, akik kényelmetlenül érzik magukat, ha olyan kemény témákról kell beszélniük, mint például a halál. Ha viszont cukormázzal vonják be a mondanivalójukat, azt nehéz értelmezni, és a gyerekeket csak összezavarják. Csakhogy miközben érhető, hogy a szülők szeretnék megóvni a gyerekeiket a rossz élményektől és tapasztalatoktól, nem készítik fel őket azokra a viharokra, amelyeket a későbbiekben át kell vészelniük valahogyan. Jó időben tudni, hogy nem minden végződik happy enddel.

A dán szülők nem érzik úgy, hogy túlságosan meg kellene óvniuk a gyerekeiket a valóságtól, mert szerintük, ha a gyerek nem fél kapcsolatot kiépíteni a valósággal, akkor sokkal könnyebben lép kapcsolatba saját magával és az igazi érzéseivel is – vezette le az összefüggéseket a cikkében Jessica Alexander, hozzátéve, hogy az ilyesfajta hitelesség hosszú távon sokkal inkább hozzájárul ahhoz hogy felnőttként majd jól érezzék magukat a bőrükben.


Íme, egy másik nagyon híres nyilvános boncolás

Rembrandt: Nicolaes Tulp doktor anatómiája

Rembrandt van Rijn (1606 – 1669) Amszterdamban festett Doktor Tulp anatómiai leckéje (1632), amelyen a az egyik szereplő a jelenlévők névsorával listát tart a kezében, miközben az orvos éppen a karizmok működését mutatja be. A boncasztalon a félelmetes gyilkos, a Kölyök fekszik. Nikolaes Pieters Tulpot a sebészek amszterdami céhe 1628-ban nevezte ki az anatómia tanárává, de kétszer ciklusban a város polgármestere is volt.