Bekerült a brit kormányprogramba az EU-tagságról szóló népszavazás

Fotó: MTI/MTVA / Alastair Grant

-

Hagyományosan az uralkodó, II. Erzsébet királynő ismertette a Lordok Házában az új tory kormány főbb törvénytervezeteit. Ezek közül a legfontosabbnak az tűnik, amely 2017 végéig előírná a referendum megtartását arról, hogy maradjon-e Nagy-Britannia az Európai Unió tagja.


A népszavazást előíró tervezet elfogadása biztosra vehető, mivel a minap a legnagyobb ellenzéki parlamenti erő, a Munkáspárt is jelezte, hogy megszavazza a referendum törvényjavaslatát.

David Cameron miniszterelnök két éve jelentette be, hogy ha a Konzervatív Párt az idei választások után kormányon marad, 2017 végéig népszavazást tartanak arról, hogy Nagy-Britannia az Európai Unió tagja maradjon-e, a referendum előtt pedig a brit kormány újratárgyalja Nagy-Britannia és az Európai Unió viszonyrendszerét Brüsszellel.

A tervezett tárgyalások középpontjában London szándékai szerint az EU-társállamokból érkező munkavállalók bevándorlási szabályainak radikális szigorítása állna. London ragaszkodni kíván ahhoz is, hogy az EU-n belüli szabad munkaerőmozgás alapelve mindaddig ne vonatkozzék az újonnan felvett tagországokra, amíg azok gazdaságai nem zárkóznak fel a jelenlegi EU-tagállamok fejlettségi szintjének közelébe. London ennek alapján gyakorlatilag azt szeretné elérni, hogy az EU-tagállamok a mostani uniós szerződésekben szereplő, legfeljebb hétévi átmeneti időszaknál hosszabb ideig is korlátozhassák az újonnan csatlakozó országok munkavállalóinak bevándorlását. Ha az unió elutasítja a brit óhajt, már tudni lehet a következő lépés, Cameron alig burkoltan tudatta, hogy London megvétózhatja a további EU-bővítéseket.



Sok brit azt se tudják, mi fán terem az EU?

Az egyelőre nem ismert, hogy a szerdán hivatalos kormányprogrammá vált EU-referendum szavazólapján pontosan hogy hangzik majd a kérdés, de a BBC-hez és a Financial Times című gazdasági napilaphoz kiszivárgott értesülések alapján a választóknak valószínűleg arra kell majd igennel vagy nemmel válaszolniuk, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja "maradjon-e". Egy korábbi képviselői indítvány szerint a kérdés úgy hangzott volna, hogy az Egyesült Királyság az Európai Unió tagja „legyen-e", de a brit választási bizottság a Financial Times szerdai értesülése szerint ezt félreérthetőnek találta, mivel a testület érvelése szerint nem mindenki tudja feltétlenül, hogy az ország már az EU tagja.


Az időpont is kérdéses

Nagy-Britannia 1973. január 1-jén, a konzervatív párti Edward Heath miniszterelnöksége idején csatlakozott az Európai Unió akkori elődszervezetéhez, az EGK-hoz. A brit csatlakozási egyezményt 1975-ben egy utólagos népszavazás megerősítette; a választók akkor több mint kétharmados többséggel mondtak igent a bennmaradásra.

A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov legutóbbi felmérése szerint jelenleg a britek 45 százaléka voksolna a maradásra, és 33 százalék támogatná Nagy-Britannia távozását az EU-ból.

Az Eurasia Group globális gazdasági-politikai kockázatelemző csoport londoni szakértőinek szerdai előrejelzése szerint a brit kormány nem várja meg a 2017 végében megjelölt határidőt az EU-tagsági népszavazással. A ház a legvalószínűbbnek azt tartja, hogy a referendumot már 2016 második felének elején megtartják, mivel ezzel minimálisra csökkenthetők a bizonytalanságból az üzleti beruházásokra háruló negatív hatások, emellett így elkerülhető, hogy a brit referendum "összeakadjon" a 2017-ben esedékes franciaországi és németországi választásokkal.