Bejelentették a FIFA-Aranylabda megszűnését

Fotó: EPA-KEYSTONE / ALESSANDRO DELLA BELLA

-

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség pénteken bejelentette, hogy megszűnik a FIFA-Aranylabda díj.


A spanyol Mundo Deportivo saját értesülésére hivatkozva csütörtökön közölte, hogy megszűnik a FIFA és a France Football (FF) című szaklap közös elismerése. A spanyol újság információja szerint a hónapokig tartó egyeztetések végén a FIFA kezdeményezte a "szakítást", Gianni Infantino elnök ugyanis ismét önállóan, az Év játékosa díjjal szeretné jutalmazni az előző esztendő legjobb futballistáját.


A nemzetközi szövetség pénteki közleménye szerint a FIFA és az FF közötti szerződés januárban lejár, de már augusztus elején tudatták a szaklap illetékeseivel, hogy a megállapodást nem hosszabbítják meg. Mint írják: továbbra is jutalmazni fogják a legjobb játékosokat, de az elismerés nevét, illetve az átadás helyét és idejét csak később jelentik be.

Közösségi oldalán az FF is megerősítette a döntést.

Az Aranylabdát először 1956-ban adták át a francia hetilap munkatársai, a FIFA 1988-ban alapította saját elismerését, a kettő pedig 2010-ben egyesült. A FIFA-Aranylabda szavazáson újságírók, a válogatottak csapatkapitányai és szövetségi kapitányai vehettek részt.