Beengedték Horvátországba a szerb határnál várakozó menekülteket

-


Horvátország váratlanul megnyitotta a határát, és beengedte területére azt a mintegy 2-3 ezer menekültet, aki közel két napja várakozott a horvát–szerb Berkasovo–Bapska határátkelőnél – jelentette az AFP hétfő este a helyszínről.

„A horvát rendőrség megnyitotta a kaput, és a határátkelő előtt várakozó menekültek mindegyike belépett Horvátországba” – közölte Jan Pinos, egy cseh önkéntes a francia hírügynökséggel.

A történekről az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szerbiai szóvivője is beszámolt. A határok minden előzetes bejelentés nélkül egyszer csak megnyíltak, s amikor ez megtörtént, mindenki rohanni kezdett – mondta.

Az átkelőnél korábban az embereket csak nagyon lassan, kisebb csoportokban engedték át a horvát hatóságok, miután a szlovén belügyminiszter vasárnap bejelentette, hogy országa egyelőre nem tud több menekültet fogadni. Sokan a szerb és a horvát határátkelő között rekedtek félúton, és a „senki földjén” éjszakáztak buszokban, sátrakban vagy a szabad ég alatt.